logo

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség

Nagy Szent Akarat


Dr. Istóczy Győző

ISTÓCZY GYŐZŐ
ÉLETE ÉS KÜZDELME
BOSNYÁK ZOLTÁN
 
BUDAPEST, 1940
KÖNYV ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG-
Felelős kiadó: Schwendtner Frigyes.
Készült a könyvnyomtatás 500. esztendejében,
Held János könyvnyomdájában, Budapesten.
ELŐSZÓ
...Volt  idő,  mikor  az  egész  ország:  öregek  és  fiatalok,  sze-
gények  és  gazdagok,  nők  és  férfiak,  munkások,  földmívesek,
városi  polgárok,  papok  és  arisztokraták,  hatvanhetesek  és  negy-
vennyolcasok  egyformán  rajongtak  érte.  Ujjongó,  tomboló  töme-
gek  fogadták  mindenütt,  ahol  megjelent.  Az  ő  szavait  leste  és
figyelte  mindenki.  Egyénisége  és  eszméi  a  magyar  közélet  gyújtó-
pontjában  állottak.  Sokan  lelkesedtek  érte  és  sokan  gyűlölték  őt.
Lehetett  őt  magasztalni  és  lehetett  támadni,  de  nem  lehetett  róla
hallgatni.  Újságok  és  röpiratok  róla  írtak,  gyűléseken  és  parla-
mentben  róla  beszéltek  akkoriban  legtöbbet...  És  volt  idő,  bá
gyadt  és  szerencsétlen,  fáradt  és  tehetetlen  évtizedei  a  háború
előtti  magyar  életnek,  amikor  senkise  akart  tudomást  venni  róla.
Eltűnt  ő  is  a  liberális  Magyarországnak  abban  az  ijesztő  sötét,
nagy  sülyesztőjében,  amely  a  nemzet  mérhetetlen  kárára  annyi
kiváló  képességű,  vezetésre  hivatott,  derék,  önzetlen,  igaz  magyart
nyelt  el.  Nem  hallgatott  itt  senkisem  –  különösképen  akikre  az
ország  vezetése  bízatott    –  a  józan  figyelmeztető  szóra,  bódult
fejjel, tántorgó léptekkel siettünk a reánk váró katasztrófa felé.
Istóczy Győző sorsa igazi magyar sors.  Ő  is  azok  közé  tar-
tozik,  akik  széles  távlatokban  gondolkoznak,  messze  a  jövőbe  lát-
nak,  józanul  megfontoltan  ítélnek,  ha  kell  bátran,  habozás  nél-
kül  cselekszenek,  akik  igazságaikba  és  meggyőződésükbe  vetett
szilárd  és  megingathatatlan  hittel  járják  végig  megpróbáltatások
kai  és  küzdelmekkel  teljes  életútjukat.  Sem  fenyegetés,  sem  csá-
bítás  nem  tudott  erőt  venni  rajta,  nem  tudta  eltántorítani  arról  az
útról,  amely  hite  szerint  egyedül  vezethetett  csupán  a  magyarság
anyagi  és  szellemi  függetlenségéhez,  teljes  belső  szabadságához  és
zavartalan fejlődéséhez. Korát legalább félévszázaddal megelőzte.
4
Alig egy évtizeddel a zsidó emancipáció után világosan felismerte
a  korlátlan  és  feltétel  nélküli  egyenjogúsítás  végzetesen  elhibázott
voltát,  a  keleti  zsidóság  szakadatlan  beözönlésében  rejlő  vesze-
delmet,  látta,  hogy  a  kíméletlen  hatalmi  ösztönöktől  fűtött  jövevé-
nyekkel  szemben  mennyire  tehetetlen  és  társadalmi,  gazdasági  és
politikai  téren  védekezésre  mennyire  képtelen  a  magyarság,  tudta
jól,  hogy  ha  idejében  nem  eszmél  fel a  nemzet  és  nem  emel  gátat
a  mindent  elsodró,  mindent  maga  alá  temető  idegen  áradattól
szemben,  akkor  néhány  évtized  és  a  szó  igaz  értelmében  Magyar-
országból  Zsidóország  lesz.  De  igazi  nagysága  talán  nem  is  az,
hogy  már  a  kezdet  kezdetén,  a  maga  egész  mivoltában  megérezte
a  zsidó  veszélyt,  hanem  sokkal  inkább  abban  van,  hogy  e  felis-
merésből  a  maga  számára  nyomban  levonta  a  szükséges  tanulsá-
gokat  és  bár  teljes  mértékben  tudatában  volt  annak,  hogy  milyen
nagy,  szinte  emberfeletti  feladatra  vállalkozik,  mégis  habozás  nél-
kül  meghirdette  a  harcot  a  zsidóság  elhatalmasodása  ellen.  -És
állta ezt a harcot utolsó leheletéig.
A  magyar  törvényhozás  a  közelmúltban  több  mint  egy  esz
tendőn  keresztül  tanácskozott,  vitatkozott,  a  magyar  társadalom
pedig  éveken,  sőt  évtizedeken  át  viaskodott  azért,  hogy  felszaba-
dítsa  magát  a  zsidóság  megalázó  és  megszégyenítő  hatalma  és
befolyása  alól.  Mennyi      izgalomtól,  mennyi  szenvedélytől  és  leg
főképen  mennyi  fájdalomtól  és  keserűségtől  szabadulhatott  volna
meg  mindkét  érdekelt  fél,  a  magyarság  is  zsidóság  is,  ha  Istóczy
Győzőt  saját  korában  jobban  megértik,  ha  meghallgatják  tanácsait
és figyelmeztetéseit?
Mint  politikus  és  mint  ember  egyaránt  ritka,  magábanálló
egyéniség  volt.  A  közélet  számára  eszmék,  igazságok  küzdőtere
volt.  A  közszereplés  pedig  áldozatos  kötelességteljesítés  ós roppant
felelősségvállalás.  Soha  nem  volt  kapható  megalkuvásra,  kiegye-
zésre,  engedményekre,  pedig  ha  múltját,  eszméit  megtagadja,  ta-
lán  előkelő  pozícióba  kerülhetett  volna,  de  mindég  megvetette  a
törtetést,  az  érvényesülést,  ha  pedig  ennek  az  ára  éppen  gyáva
elvtagadás  volt,  úgy  hallani  sem  akart  róla.  Csodálatos  lelkierő
lakozott  benne.  Szembeszállt  a  liberális  jelszavaktól  csontja  vele-
jéig  megfertőzött  korának  egész  közvéleményével.  Hosszú  észten
dőkön  keresztül  céltáblája  volt  buta  élcelődésnek,  együgyű  gúny-
nak  és  otromba  támadásoknak,  de  soha,  egy  pillanatra  se  veszi
tette  el  a  fejét,  biztos  fölénnyel  gyűrte  maga  alá  ellenfeleit.  Min-
dent  előre  látott.  Sajnos,  a  később  bekövetkezett  események  talán
senkit  sem  igazoltak  annyira  a  liberális  korszak  politikusai  közük
 
5
mint    éppen Istóczy  Győzőt. Ő  maga  életének  utolsó  pillanatáig
rendíthetetlenül hitt igazságainak eljövendő győzelmében.
Most  kerek  hatvanöt  esztendeje, 1875.  április  8.-án „a  kül-
földi  zsidóság  elszaporodásával  kapcsolatban,  a  honosítási  tör-
vényjavaslat  tárgyában"  előterjesztett  interpellációjának  indoko
7
lása  során  mondotta  el  első  beszédét,  amelyben  először  figyel-
meztette  a  kormányt,  a  törvényhozást  és  a  társadalmat  a  zsidó
veszedelem fenyegető voltára. Már ez a beszéd is örök bizonysága
Istóczy  nagyszerű  éleslátásának,  mélységes  aggodalmának  és  le-
nyűgöző  felelősségtudásának.  Saját  korának  ferdeségeit,  tévedé-
seit,  a  zsidóság  szerepét  törekvéseit  és  a  várható  végső  fejle-
ményeket  megdöbbentő  módon  vetíti  elénk  a  beszédnek  következő
részlete:
„A  zsidóság,  mely  öntelten  a  civilizált  társadalom  erjesztő  kovászának
szereti  tartani  s  nevezni  magát,  holott  inkább  hasonlít  ama  botanikus  nyel-
,
i  en  ,,euscutá”-nak  nevezett  parazita  növényhez,  amely  önmagában  exis-
tálni  nem  tudván,  a  veteményeken  mindaddig  élősködik,  míg  azokat  vég-
kép  kipusztítja:  –  a  pánjudaizmus  csalképével  szemei  előtt,  képezi  tehát
a  többi  elemekkel  szemben  minden  téren  ama  támadó  elemet,  amelynek
pusztító  árja  a  korszellem  és  az  emancipáció  által  lerombolt  védgátak  ele-
nyészte  óta  a  részéről  ügyesen  felhasznált,  általa  telhetőleg  szított  antago-
nizmusban  lévő  ezer,  meg  ezerféle  nemcsak  ellentétes,  de  sőt  ellenséges
érdekek  által  megosztott  nemzsidó  társadalom  terén  feltartóztatlanul  halad
előre:  –  amely  támadó  elem  a  szüntelen  financiális  zavarokban  sínylődő
államok  mintegy  protectorátusának  megszerzésével  a  kormányok  politi-
kaját  saját  kasztja  érdekében  tetszése  szerint  irányozza:  –  amely  támadó
elem  a  kezeiben  mindinkább  összegyűjtött  „kongó  argumentumokkal”
mindennemű  állami  functiot  és  társadalmi  viszonyt  átjárva  útjai  elől  több-
nyíre  minden  akadályt  könnyedén  elhárítani  tud;  –  s  amely  támadó  kaszt
a  vagyonnak,  megfelelő  visszavezető  csatornák  nélkül  kezei  közé  fokon-
ként  való  összehalmozásával  képezi  ama  tényezőt,  mely  a  jelenleg  általá-
nos  érvényben  álló  nemzetgazdasági  elveknek  „ad  absurdum”  vitele  mel-
lett  a  vagyonaránytalanságoknak  napról-napra  nagy  dimensiokban  való
növelésével  a  proletariátus  légióit  teremti  elő,  s  így  nem  valami  távoli
jövőben  beláthatatlan  kimenetelű  társadalmi  és  állami  katasztrófák  előidé-
zésével fenyeget”.
B.  Wenckheim  Béla miniszterelnök  Istóczynak  adott  válaszá-
tfan  röviden  kijelentette,  hogy  a  kormány  nem  véthet  a  civilizáció
és  a  humanizmus  ellen,  ép  ezért  zsidókérdést  nem  ismer  és  nem
ismerhet. Istóczy  megrázó szavakkal vette tudomásul ezt a választ:
„Eljövend  az  idő  –  mondotta  –  és  pedig  hamarább,  mint  sokan  gon-
dolják,  amidőn  elveim  nem  fognak  a  puszta  ábrándok  sorába  utaltathatni,
s  adja  a  Gondviselés,  hogy  ez  ne  történjék  akkor  amidőn  a  kényszerű
viszonyok  a  „késő”  jelszót  fogják  a  felriadt  nemzsidó  elemeknek  kiáltani
Ellenkező esetben pedig legyek én e tekintetben Magyarország Cassandrája.”
6
Pontosan  huszonöt  esztendeje  már,  hogy Istóczy  Győző  ott
pihen  a  Kerepesi  temető  sírboltjában.  Szörnyű  események  zúgtak
el  felettünk  ez  alatt  a  negyedszázad  alatt.  És  ezek  az  események
mindenben  Istóczy  Győzőnek  adtak  igazat.  Ha  a  mi  társadal-
munkban  valóban  élnének  a  hála  és  a  kegyelet  érzései,  akkor
sírja  már  régen  nemzeti  zarándokhelye  lett  volna.  Ha  van  valaki,
akinek  emlékét  a  hálátlan  feledés  szürke  homályából  fel  kell
idéznünk,  akkor  Istóczy  Győző  bizonyára  az.  Ez  a  kis  tanulmány
nem  akar  egyéb  lenni,  mint  csendes,  szerény  főhajtás  a  magyar
antiszemitizmus  úttörője,  a  magyar  fajvédelem  egyik  első,  nagy
harcosa előtt.
A zsidóság egyenjogúsítása és
következményei
A  zsidók  emancipációjára  irányuló  törekvések  a  múlt  század
harmincas  éveiben  vettek  nagyobb  lendületet.  A  francia  forrada-
lom  következményeképpen  mindenütt,  európaszerte  előtérbe  nyo-
mul  a  zsidóság.  A  gettó  kapuk  zárjában  megcsikordul  a  kulcs  és
végtelen  áradatban  özönlik  ki  az  új  hódítók  serege.  Noha  a  libe-
rális  eszmék  akkor  már  többé-kevésbbé  uralták  a  nyugateurópai
államok  közvéleményét,  mégis  mindenütt  számottevő  és  harcos
ellenzéke  volt  a  zsidók  polgárosításának.  Sajtóban,  röpiratokban,
törvényhozásban  szenvedélyes  viták  dúltak  a  kérdés  körül.  A
zsidóság  a  pénz  és  a  mozgó  tőke  birtokában  kitűnő  összekötteté-
séket  teremtett  a  politikai  élet  irányítói:  a  felső  tízezer  felé,  így
azután  sikerült,  kisebb,  nagyobb  küzdelmek  árán  mindenütt  kierő-
szakolnia  az  emancipációt.  Az  angol  parlament  zsidó  egyenjogúsí-
tani  vitája  során  1830.  május  17.-én  lord  Belgrave a  következő
emlékezetes szavakkal tiltakozott a zsidók polgárosítása ellen:
„A  zsidók  támaszkodva  vallásukra,  mindig  különös  nemzetnek  tart-
ván  magukat  a,  polgári  jogokból  önmagukat  zárják  ki.  Hol  a  zsidók  a
földkerekségén  megjelentek,  mindenütt  egyenlő  állhatatossággal  ragasz-
kodtak  nemzetiségükhöz.  Vagy  a  zsidó  Angliában  –  az  ki  Monthmouth-
streetben  ócska  holmival  s    az,  ki  a  börzés  országkölcsönökkel  kereskedett
–    vajjon  akarta-e  valaha  érdekeit  e  nemzet  nagy  institúcióival  egybe
kötni?  Ő  soha  való  egyességre  nem  léphetett,  a  britt  történeteknek  babérai
néki  érdektelenek,  az  ő  szíve  emlékeinknél  fel  nem  dobog,  ő  nem  vesz
részt  abban,  amit  mi  szeretünk:  mert  azon  pillanatban,  melyben  keblét
az  angol  érzeményei  töltenék  el,  megszűnne  zsidó  lenni.  S  a  zsidók  nem
keresnek  ily  szoros  kapcsolatot,  ők  más  reményekkel  néznek  a  jövőbe,
őjk,  egy  más      éghajlat  lakói,  polgárai  egy  más  hazának,  mely  felé  szemeik
változtathatatlan vággyal  szüntelen  fordulnak.”
Magyarországon  a  27. József  által  nyitott  réseken  keresztül
 
8
lassan  szétáramlott  a  zsidóság  az  egész  országba  és  fokozatosan
mind  nagyobb  szerephez  jutott  az  ország  gazdasági  életében.  A
városokban,  különösen  amelyek  kereskedelmi  gócpontok  voltak,
ugrásszerűen  emelkedett  a  zsidók  száma.  Hiába  hozták  a  városi
magistrátuszok  a  legkeményebb,  a  legszigorúbb  kitiltó  rendszabá-
lyokat,  a  betelepülni  akaró  zsidók  értették  a  módját,  mikép  kell
ezeket  a  rendelkezéseket  kijátszani.  A  termény,  a  gyapjú,  a  bőr,
a  bor  kereskedelem  csaknem  kizárólagosan  zsidó  üzletággá  lett.
Övék  volt  csaknem  mindenütt  a  kocsma-bérlet  és  a  pálinkafőzés.
Az  északkeleti  vármegyéket  alig  néhány  évtized  alatt  olyan  tö-
megben  lepték  el,  hogy  ez  az  országrész  már  semmiben  sem  kü-
lönbözött  a  szomszédos  Galícia-  zsidó  jellegű  tájaitól.  Nyomukban
mindenütt  nyomor,  elszegényedés,  a  pálinkától  testi  elkorcsoso-
dás  és  erkölcsi  züllés  üti  fel  a  fejét.  Igazán  nem  csoda,  ha  a  köz-
hangulat  a  zsidókkal  szemben  egyáltalán  nem  volt  barátságos.
A  jobbágyság  lelkiismeretlen  kifosztóját  látta  a  zsidóságban.  A
városi  lakosság  számára  veszedelmes,  leküzdhetetlen  verseny-
társat  jelentett  a  zsidó,  akinek  szokatlan,  sajátos  üzleti  stílusa
mások  számára  utánozhatatlan  volt.  A  birtokos  nemesség  megveti,
de  uzsora  kamatra  adott  pénzkölcsönei  miatt  nem  tudja  nélkü-
lözni  a  zsidót.  Igazi  és  őszinte  pártfogókra  a  zsidóság  csak  az
arisztokrácia  körében  akadt.  A  nagybirtokok  és  hitbizományok
urai  nem  tudták  nélkülözni  a  zsidókat,  akár  kölcsönre  szorultak,
akár  a  termelvényeiket  akarták  értékesíteni.  Végül  a  zsidók  mel-
lett  foglalt  állást  az  ú.  n.  reform-korszak  hivatalos  politikusai-
nak,  a  doktriner  liberálisoknak  egy  része,  akik  politikai  állásfog-
lalásaik  során  sohase,  egy  pillanatra  se  tudták  függetleníteni  ma-
gukat  koruk  világnézeti  dogmáitól:  az  egyenlőség,  testvériség,
humanizmus  jelszavaitól  és  ezeknek  még,  ha  a  körülmények  úgy
hozták  magukkal,  nemzetük  életérdekeit  is  hajlandók  voltak
alárendelni.  A  különböző  zsidó  szervezetek,  hitközségek  és  más
alkalmi  egyesületek  folytonosan  emlékiratokkal  és  kérvényekkel
ostromolták  úgy  az  udvart,  mint  a  pozsonyi  diétát,  a  türelmi  adó
eltörlését és teljes polgári egyenjogúságukat sürgetve.
Az  országgyűlésen  egyforma  népes  pártja  volt  a  zsidó  egyen-
jogúsításnak  és  e  kívánság  elutasításának.  Az  egymást  követő
1839.-40.,  1842.-43.-as  országgyűlések  csak  kisebb-nagyobb  en-
gedményekre  voltak  hajlandók,  a  teljes  polgárosítás  elől  elzár-
kóztak. Eötvös  József bárónak  a Budapesti  Szemlébe írott  tanul-
mánya  a  zsidó  emancipációról  fejezte  ki  a  zsidó-barát  doktriner
liberális  politikusok  álláspontját.  Ugyanebben  az  időben  Kölcsey
 
9
Ferenc a  szatmári  megyegyűlésen  elriasztó  képet  fest  a  zsidóság
elszaporodásának  következményeiről,  Kossuth  Lajos a  politikai
egyenjogúsítást  megelőző  társadalmi  egyenjogúsításról  vezércik-
kezik, Kuthy  Lajos színes  és  megdöbbentő  hatású  korrajz  kereté-
ben  mutatja  be  saját  korának  zsidóságát  és  a  zsidó  térfoglalás
várható  következményeit,  Széchenyi  István  gróf  pedig  aggoda-
lomteljes  szavakkal  figyelmezteti  a  magyarságot,  hogy  ne  legyen
a  zsidósággal  szemben  túlságosan  tágkeblű.  Az  1847.-48.-as  or-
szággyűléssel  kapcsolatban  a  vármegyék  legtöbbje  emancipáció-
ellenes  utasításokkal  látja  el  követeit.  48  tavaszán  az  ország  szá-
mos  városában  zsidóellenes  zavargások  voltak.  A  zsidóság  még  a
szabadságharc  vérzivataros  napjaiban  is  igyekezett  a  maga  ügyét
napirenden  tartani  olyannyira,  hogy  a  szegedi  országgyűlés
utolsó  napjaiban  még  elfogadta  a  zsidók  egyenjogúsításáról
Szemere  Bertalan által  beterjesztett  törvényjavaslatokat.  Az  abszo-
lutizmus  első  legnyomasztóbb  éveinek  elteltével  a  zsidóság  máris
hozzáfogott,  hogy  tervszerű  és  céltudatos  munkával  kivívja  az
egyenjogúsítást.
Az. 186 l-es országgyűlésen a felirati vita során Tisza Kálmán,
Jókai  Mór,  Szalay  László  sürgetik  a  zsidók  egyenjogúsítását.  A
törvényjavaslat  elkészítésére  kiküldött  bizottság  az  egyenjogú-
sítást  azonban  a  honosítás  és  bevándorlás  szabályozásával  kívánta
egybekötni.  Jellemző,  hogy  még  a  legliberálisabb  politikusok  is
csak  részleges  emancipációt  tartottak  megvalósíthatónak.  Az  volt
az  általános  meggyőződés,  hogy  csak  a  régebben  is  az  országban
lakott,  ingatlannal  rendelkező,  vagy  ipart  űző  zsidóknak  lehet
megadni  a  polgárjogot,  a  zsidóság  többi  részénél  csak  hosszabb,
rövidebb idő elteltével kerülhet sor. A zsidóság nagy többsége nem
akar  belemenni  a  félmegoldásba,  teljes  és  korlátlan,  minden  zsi
dóra  egyformán  kiterjedő  egyenjogúsítást  követelt.  Ez  a  kihívó
magatartás  méltán  váltott  ki  ellenszenvet  a  zsidósággal  szemben.
Nyilván  ennek  adott  kifejezést Trefort  Ágoston a  Tudományos
Akadémiában  1862.  december  1.-én  tartott  előadásában,  éles  sza-
vakkal  támadva  bizonyos  zsidó  rétegeket,  amelyek  visszaélve  az
egyszerű  nép  jóhiszeműségével,  azt  kizsákmányolják.  A  zsidóság
befolyásos publicistái Ludassy Gans Móric, Bródy Zsigmond, Mezei
Mór, Tenczer Pál, főként  pedig  a  korábban  már  áttért Falk  Miksa
szívós  kitartással  folytatták  a  közvélemény  megdolgozását.  Az
1865.-re  összehívott  országgyűlés  felirati  vitája  során  ismét  töb-
ben  szóbahozták  a  zsidó  egyenjogúsítás  kérdését,  köztük  Deák
Ferenc azt  az  érdekes  gondolatot  vetette  fel,  hogy  ne  külön  tör-
 
10
vényben  történjék  az  egyenjogúsítás,  hanem  azokban  a  törvények-
ben,  amelyek  különbséget  tesznek  az  egyes  vallásfelekezetek  kö-
zött,  ezeket  a  rendelkezéseket  hatálytalanítsák.  Deák  különben
ismét  leszögezte,  hogy  egyidejűleg  a  bevándorlás  szabályozását  is
szükségesnek tartja.
Az  1867-ben  kinevezett  Andrássy  kormány  igazságügyminisz-
tere,  Horváth  Boldizsár a  hozzá  intézett  kérdésekre  kifejtette,
hogy  az  egyenjogúsítást  a  honosítással  egyidejűleg  fogják  meg-
oldani.  Maga  a  miniszterelnök  még  március  3.-án  a  nála járt  zsidó
küldöttségnek  üdvözlésére  válaszolva  kijelentette,  hogy  „Magyar-
ország  meg  fogja  adni  a zsidók  egyenjogúsítását,  de  az  ügyet  nem
lehet  siettetni,  mert  a  kérdés  megoldásánál  a  keresztények  érde-
keit  is  tekintetbe  kell  venni.”  –  Június  26.-án  Deák Ferenc inté-
zett kérdést a kormányhoz, hogy szándékozik-e a zsidók Jogegyen-
lőségére  nézve  törvényjavaslatot  előkészíteni,  úgyszintén  az  azzal
mégis  kapcsolatban  lévő  honosítási  törvényre  nézve  is.  Eötvös
válaszában  kijelentette,  hogy  a  kormány  a  következő  ülésszak
elején  mindkét  kérdésre  vonatkozóan  törvényjavaslatot  terjeszt
be. Andrássy  Gyula  gróf 1867.  november  25.-én  valóban  beter-
jesztette  az  „izraeliták  egyenjogúságáról,  polgári  és  politikai  jo-
gok  tekintetében”  szóló  törvényjavaslatot,  amelyet  az  országgyű-
lés  két  háza  napok  alatt  minden  vita,  vagy  ellenvetés  nélkül  le-
tárgyalt  és  elfogadott,  de  a  honosítási  és  bevándorlási  törvényekre
még évek múltán sem került sor.
A  közvélemény  széles  rétegei  nem  nagyon  vettek  tudomást
erről  az  eseményről,  a  kiegyezéssel  beállott  nagy  fordulat  kötötte
le  akkor  még  a  figyelmet.  Az  egyenjogúsítás  végeredményben
nem  teremtett  új  helyzetet,  a  már  meglévő  állapotokat  szentesí-
tette  csupán.  A  gazdasági  életben,  a  szabad  pályákon  akkor  már
jóformán  mindenütt  nyitva  állt  a  zsidóság  előtt  az  út.  Sokkal
fontosabbak  voltak  azok  a  sietve  megalkotott  szerencsétlen  tör-
vények,  amelyek  a  kor  liberális  követelményeinek  megfelelően  az
ország  egész  gazdasági  életét,  minden  társadalmi  rétegét,  városi
polgárságot,  iparost,  kereskedőt,  parasztságot,  birtokost  egyaránt
teljesen  kiszolgáltattak  a  zsidóság  mohóságának.  Az  uzsora  köl-
csönök  nyomán  a  középnemesi  birtokok  százai  kerültek  dobra,
a  vásárlók  legtöbbször  zsidók  voltak.  A  parasztságot  az  árúuzsora,
a  kocsmahitel,  a  pálinka  juttatta  a  tönk  szélére.  A  zsidók  tőzsdei-
és  üzletalapítási  szédelgései  pedig  elvitték  a  nemzsidó  kispolgári
és  középosztály  megtakarított  pénzecskéjét.  A  hetvenes  években
Pesten 10 bank omlott össze 33 millió forint tőkével, 2 iparvállalat
 
11
18  millió  tőkével  és  12  banknak,  2  biztosító  intézetnek,  1  közle-
kedési, 1 építkezési és 10 iparvállalatnak kellett felszámolnia.
De  hallgassuk  csak  meg  néhány  kortanxí  egykorú  feljegyzé-
sét  a  hetvenes  években  az  ország  különböző  vidékein  uralkodó
állapotokról.
Trencsén megye
Mennyire  képes  három  (?)  évtized  alatt  az  emancipált  zsidóság  egy
erőteljes  és  aránylag  jómódú  népet  lelkileg  és  testileg  elnyomorítani:  annak
élő  példái  Trencsén  megye  számos  faluiban  észlelhetők.  1848.  előtt,  ha  a
falutól  3-4  újoncot  követeltek,  az  illető  faluk  bírái  „pont  d'honneurnek”
tekintették  ötször  annyit,  mint  gránátosnak  való  legényt  az  assenáló
comissionak  bemutatni  –  s  most  alig  találni  katonának  alkalmasat.  Ha
ennek  okát  az  öregéktől  kérdezzük,  azt  kapjuk  feleletül:  „Uram,  éhség,
a  nehéz  munka,  amelyre  a  már  a  hat  éves  gyermek  kényszeríttetik,  a  zsidó
kiszopja  még  a  csontvelőnket  is,  már  csak  annak  számára  éhezve  dol-
gozunk”.
A  trencsénmegyei  virilistáknak  az  1880-ik  évre  egybeállított  névsora
összesen  248  virilistát  mutat  fel.  Ezek  közül  80,  tehát  az  összes  virilisták-
nak már egyharmada zsidó.
Arad
Háromezer  körül  áll  az  aradi  lakosságnak  zsidó  lélekszáma  és  huszon-
kilencezer  a  nemzsidóké.  De  azoknak  kezeiben  van  a  város  kereskedelme,
sajtója  és  –  szégyennel  vallom  –  befolyása.  Mert  a  zsidó  pénz,  a  zsidó
hízelgés  és  a  zsidó  „pezsgő”  igen  sok  esetben  elszédíti  a  gojoknak  fejét
és  nincs  ügy,  nincs  vállalat,  nincs  tér,  melyet  maguknak  megszerezni  ne”
tudnának,  s  mindezt  korántsem  oly  utakon,  melyeket  a  tisztesség  vesz
körül.  A  város  és  a  megye  legszebb  családjait  tönkre  tették  már,  s  a  nagy
fogások  után  most  következnek  a  vékonyabbak;  rákerítették  a  sort  a
közép-  és  kisbirtokos  osztályra,  mely  tehetetlenül  vergődik  ördögi  kar-
maik  között.  –  Társalgási  és  üzleti  nyelvük  német,  szívük  Bécs  felé  repes,
–  iskoláik  a  tanügy  szégyenfoltjai  –  fellépésük  követelő  és  szem-
telen,  mintha  e  város,  minden  ami  abban  létezik  az  övék  volna  már  –
s  a  nyomor,  amelybe  egykor  gazdag  volt  városunkat  süllyesztették,  szo-
morú illusztráció az emancipáció idétlen művéhez.
Szabolcs megye
Kevés  megye  van  Magyarországon,  mely  a  zsidó  emancipációért  olyan
sokat  fizetett  volna,  mint  Szabolcs  megye.  Sőt,  ha  oly  rohamosan  megy  a
hódítás,  mint  megkezdődött  és  folyamatban  van,  Pesty  Frigyes  ezt  is  az
eltűnt  vármegyék  közé  sorozhatja  munkájának  eshetőleges  második  kiadá-
sában.
Végig  megyünk  falvain.  Tágas  udvarokon  csinos  úrilakok,  sok  min
denféle      gazdasági      épületekkel      berakva,      itt-ott      nagyobbszerű   kastélyok
 
12
bástyaszegletes  kőkerítésekkel,  a  jólétnek,  kényelemnek,  dicsőségnek  bi-
zonyságai.  Csak  voltak!...  Most  legnagyobb  részük  csupa  rom.  vagy
zsidó  tulajdon.  Pusztulás  és  nyomor  fájdalmas  felkiáltójelei.  Az  udvarokat
áthatlan  gaz  veri  fel,  vagy  hajdani  csinos  rondellájukban  zsidó  árendás
dohány  melegágyakat  rakat.  Az  épület  tetejét  bontogatja  a  szél,  falait
mállásztja  az  eső,  gazdasági  épületei  szerteszórva  hevernek,  nincs  rájuk
gondja  senkinek.  Az  eladósodott  birtokos  nem  képes  rendbe  tartani,
zsindelyes házán is szalmacsutakokkal dugdossa be a lyukakat...
Az  elszegényedés  nyomában  értelmi  satnyulás.  ezután  erkölcsi  süly-
lyedés, ezután nagymérvű halandóság: mind logikai következmények.
De kit tehet minderről?... Hol van az oka?
Mondottam, hogy Szabolcs nagyrésze közép-  és alsónemességből áll.
Minden  joga  volt,  csaknem  semmi  kötelessége.  És  beleélte  magát  szá-
zadokon  át.  Különösen  vendégszerető  volt,  tiszta  magyar  jószívéből  és  hiú,
nemzeti  dicsvágyból.  A  százados  megszokottságból  aztán  egyszerre  kellett
átlépnie  az  új  érába.  Minden  előjogaitól  elesett:  a  kamara  kiürült,  de  a
vendégszeretettel  nem  tudott  felhagyni.  Százféle  adó  zúdult  a  nyakába,  az
is  ellene  szegült.  Amily  arányban  fogyott  bevétele,  oly  arányban  nőtt
kiadása...  De  mind  e  bajokból  kigyógyult  volna,  ha  ideje  van  a  válto-
zott  viszonyok  és  körülmények  felismerésére.  Százados  szokások  megsem-
misítésére,  egy  régi  kiváltságos  törvény  eltörlése  nem  elég.  Az  új  időkbe
bele kell élnie az embernek magát.
De  idő  nem  volt.  Gondoskodtak  róla  az  „új  polgártársak”  közül  so-
kan,  hogy  mire  felébred,  a  párnát  már  kivegyék  a  feje  alól...  A  házi  zsi-
dóból  lett  házi  barát,  ebből  árendás,  ebből  földesúr  a  magyar  faj  roppant
anyagi és erkölcsi kárára.
Bereg megye
Bereg  megye  felvidéke  máris  egészen  az  Izrael  fiai  markába  jutott.
A  szarvasmarha,  melyet  láthatni  itt,  majdnem  kizárólagosan  a  zsidóké,
minden  jóravaló  föld,  zsidóké  mindennemű  üzlet  és  kereskedés,  zsidóké
mindenféle  bérlet,  zsidóké  a  földműves  nép,  amely  félig  adós  nekik  és
amelyet  csupán  csak  kiszámításból  és  haszonlesésből  tűrnek  telkeiken,  hon-
nan a legkönnyebb módon kiűzhetnék...
Természetes,  hogy  itt  a  pénz  is  az  ő  kezeikben  összpontosult;  és
mert  a  pénz  náluk  van,  őnekik  lehet  legjobban  a  nép  szorult  helyzetét;
az  ínséget,  elemi  csapásokat,  a  különféle  executionális  alkalmakat  stb.
kizsákmányolni.  –  A  szegény  ember  megszorul,  executálják,  vagy  pedig
nem  jut  kenyérre,  neje,  öt-hat  gyermeke  éhezik.  Hová  forduljon?  –  Leg-
többnyire  a  zsidóhoz,  mert  annak  saját  érdekében  áll  segíteni  rajta.  A
zsidó  ád  pénzt,  vagy  életet,  természetesen  borzasztó  kamatra  (a  40  %  ná-
lunk  a  legközönségesebb  dolog  és  ez  a  kamattörvény  megalkotása  után  is
épúgy  érvényben  van,  mint  azelőtt)  –  azután  vár,  nem  kéri  a  pénzt,  csak
egy  év  lefolyása  után  kezdi  kérni  az  adósság  visszafizetését:  de  a  kiköl-
csönzött  összeg  akkor  már  háromszor  annyi.  A  szegény  ember,  ki  rendesen
nem  számító,  vonakodik  a  hatványra  emelt  követelést  megfizetni,  miből
per  keletkezik,  a  követelés  megítéltetik,  mert  a  zsidó  előre  ki  tudja  azt
csinálni,  hogy  az  igazság  látszata  az  övé  legyen  –  hozzájárulnak  a  bor-
 
13
zasztó   perköltségek,  –  és  a   szegény   embert   kiűzik  telkéből,   amelyet  a
zsidó foglal  el....
Őszkor  a  zsidók  potom  áron  szedik  be  a  pénztelen  néptől  az  élelmi
szereket.  Itten  sót,  bocskort,  rongyszalagokat,  tűt  és  mindent  kukoricáért.
tojásért  és  más  élelmiszerért  vásárol  össze  a  szegény  nép.  Egy  véka  ten-
gerit  forintjával  se  akarnak  számítani  a  zsidók  ősszel,  holott  a  piaci  ára
1.50  forint,  2  forint,  de  következik  a  tavasz,  akkor  bezzeg  a  zsidó  kuko-
ricája  drága,  egy  vékáért  elkér  kétszer,  háromszor  annyit,  mint  amennyiért
ő vette.
Földjeiket  a  zsidók  úgyszólván  ingyen  műveltetik,  gyakran  egy  font
sóért,  egy  kis  dohányért,  egy  fél  liter  pálinkáért,  mit  keresztelőre  vett  s
egy  egész  napot  dolgozik  neki  a  földműves,  –  néha  fizetnek  is,  16-20
krt.  egy  napi  munkáért;  a  szegény  nép  megy,  dolgozik  és  végre  azt  veszi
észre,  hogy  az  a  16  kr.  melyért  egész  napot  át  fáradott,  még  élességre  is
kevés.
Hát  a  kocsmatartásnál,  a  szeszmérésnél  mennyi  égbekiáltó  család
űzetik?  A  zsidó  kocsmáros  a  pálinkájával  magához  édesgeti  az  embereket.
itt  felényire  vagy  háromnegyedrésznyire  vízzel  kevert  moslékkal  itatja
őket,  elfogad  kukoricát,  paszulyt,  ruhadarabot,  vásznat,  szénát,  tyúkot,
tojást  stb.  pálinkáért,  leitatja  embereit  és  akkor  alkuszik,  számol,  irat
kötelezvényeket és behálózza az együgyű embert és tönkre teszi.
Baranya megye
Miután  keresztény  nem  versenyezhet  a  zsidóval,  minden  kereskedés
kezükben  van,  semmit  se  lehet  eladni  másnak,  csak  zsidónak,  persze  az
eladó  kárával  mindig,  mert  ha  ki  is  lett  alkudva  az  ára  az  eladott  ter-
ménynek,  a  zsidó  megcsalja  a  szegény  tudatlan  népet,  mély  nem  értvén
az  új  mértéket,  a  zsidó  minden  métermázsánál  20-30  krt.  húz  le  neki,
ha  pedig  ezen  csalás  ellen  a  szegény  ember  ki  mer  kelni,  nem  veszi  át  az
eladott  gabonát;  mitévő  legyen  a  szegény  ember,  nehogy  vissza  kellessen
megint  haza  vinni,  kénytelen  azt  a  maga  kárára  a  csaló  zsidónak  adni.
De  nemcsak  a  kereskedés  van  a  zsidók  kezében,  de  még  az  igazság  kiszol-
gáltatására  nézve  is  kiterjed  az  ő  hatalmuk;  a  pécsi  törvényszéknél,  holott,
ugyanott  közel  száz  keresztény  ügyvéd  van,  zsidó  törvényszéki  tolmács
van,  azon  a  Pécsen,  amely  fogadást  tett  ötven  év  előtt,  hogy  zsidókat
nem  fogad  be,  mint  lakosokat:  mai  napság  ezerötszázat  meghaladja  a  szá-
muk,  övék  a  kereskedés  és  ipar,  szóval  a  kereszténynek  mindent  a  zsidó-
tól  kell  venni,  persze  kétszeres  áron.  De  nemcsak  Pécsett,  de  Baranyának
minden  nagyobb  mezővárosában  is  sásként  szaporodik  a  zsidók  száma  és
méltán tarthatni, hogy a keresztényeket fölfalják.
Zemplén megye
Varanno.  Az  iparosok  egészen  tönkre  vannak  téve,  alig  egynéhány-
nak  van  még  földbirtoka,  de  az,  is  kivétel  nélkül  már  megterhelve,  pedig
egy  néhány  év  előtt  még  jól  bírták  magukat,  de  a  sok  kaftános,  turbános
és  lepedős  lengyelzsidók  egészen  elárasztották  és  kiszorították  a  keresztény
lakosokat,  de  nem  is  csoda  hisz  közeli  szomszédok,  minden  akadály  nél-
 
14
kül  becsúsztak  közénk  és  itt  felszedték  magukat  s  tovább  álltak  Gálszécs,
S.  A.  Újhely,  Tokaj,  stb.  felé,  de  már  mind  gazdagok,  uzsora,  bérlet,  meg-
bukások, opálkő elrablások által.
Krajnya.  Ez  a  vidék,  Zemplén  megye  felső  vége,  mely  már  Galíciá-
val  határos,  igen  kevéssé  ösmert  az  országban...  Szegénysége  dacára  meg-
van  ennek  a  vidéknek  is  sajátságos  jellege  mellett  igéző  bája.  Ha  jól  meg-
művelik  a  földet,  megterem  itt  mindenféle  vetemény,  a  búza,  tengeri  s  a
hüvelyes  vetemények  s  az  erdei  tisztások  és  gyepes  dombok  dús  legelőt
szolgáltatnak.  A  réteken  illatos  szénát  gyűjtenek.  Csakhogy  az  egész  vidé-
ken  a  föld  nagy  része  vetetlen  s  a  szegény  gazdának  nincs  marhája,  amit
a  legelőn  legeltessen.  Máskép  volt  ez  régen,  mint  az  öreg  emberek  beszé-
lik.  Nyáron  egymást  érték  a  gyapjúzsákkal  rakott  szekerek  s  telt  csűrök-
ben  gyönyörködött  az  utazó.  És  mi  ennek  az  elszegényedésnek  az  oka?
Kétségtelen,  hogy  sokféle.  Nagy  az  adó  és  kíméletlenül  szedetik  be.  De
fö  oka  a  már  most  védtelen,  tudatlan  népnek  a  zsidók  által  való  kizsák-
mányolása,  tönkretevése.  Nem  is  lakott  régente  a  Krajnyán  egy  faluban
legfeljebb  két-három  zsidó  család.  A  kocsmáros'  s  még  valami  szegény
zsellér,  aki  aztán  úgy  dolgozott  a  mezőn,  mint  bármely  más  földműves.
Most  tíz  család  is  lakik  egy  legfeljebb  hatvan-hetven  házból  álló  faluban.
És  mind  jól  bírja  magát,  ezeknek  jobbágya  az  egész  falu  népe.  Igaz,  hogy
jár-kél,  kereskedik  marhával  és  minden  egyéb  terménnyel,  de  sikerült  is
aztán  neki  minden,  mert  nem  válogatja  az  eszközöket.  Jó  neki  minden  út
és mód, hogy célját: pénzt szerezni, a keresztényt kitenni – elérje.
(Istóczy Győző „12 röpirata” első évfolyamának 2., 3., 4., 7. számából.)
Talán  ennyi  is  elég  annak  szemléltetésére,  hogy  hová  jutott
Magyarország alig néhány évvel a zsidók egyenjogúsítása után.
Megindul a harc
A  hetvenes  években  Magyarországon  a  közállapotok  meg-
lehetősen  nyomasztóak,  nem  csoda,  ha  a  nagy  tömegek  hangulata
elkeseredett.  Egymás  nyomába  járnak  az  elemi  csapások,  a  rossz
termés,  járványok,  gazdasági  válság,  deficites  államháztartás,  nö-
vekvő  adóterhek.  A  zsidó  térhódítás  mindezeken  felül  –  mint
legvégzetesebb  csapás  –  tervszerűen  és  céltudatosan  halad  előre.
A  bankok,  pénzintézetek,  iparvállalatok,  nagykereskedelem,  tőzs-
de,  sajtó,  könyvkiadás,  irodalmi  vállalatok,  birtokbérletek,  sőt
maga  a  földbirtok  is  gyors  ütemben  került  zsidó  kézre. A  buda-
pesti  gabona- és terménykereskedők névsora például a következő:
Harsányi  Adolf,  Kaufmann  A.  H.,  Steiner  József  és  Társa,  Hirsch
Mandl  Henrik,  Löbl  Ignác,  Kern,  Schutzer  és  Társa.  Kunosy  (?)
Nándor,  Wessel  Mór,  Jellinek  Lajos,  Berger  Izidor,  Mandl  Miksa,
Redlich  és  Lőwinger,  Gompetz  Náthán,  Guttmann  Jakab,  Fischer
Lajos,  Widder  D.,  Hermann  A.  S.,  Weltner  József,  Krause  Károly,
 
15
Grausz  Nándor,  Nagel  Adolf,  Lőw  Beér  Ármin,  Krausz
Sándor  S.,  Singer  Ferdinánd,  Neumayer  József,  Kohlman  és  Kohn.
Meiner  M.  és  R.,  Gutmann  Lajos  és  Testvére,  Bleyer  László,
Gutentag  G.,  Wottitz  Mihály,  Geiger  Bernát  és  Társa,  Falkenheim
Fülöp,  Guttmann  és  Fleischl,  Jellinek  Adolf,  Mellinger  M.,  Weil
Mór,  Baumgarten  Bernát, Mausfeld  Pál,  ifj.  Kohn  Ármin,  stb.,  stb.
A  tőzsde  alelnöke  a  zsidó  Strasser  A.  A  tanács  28  tagja  közül
28  zsidó,  névszerint  például:  Altschul  S.,  Altstatter  S.,  Báronyi
B.,  Beck  M.,  Beiméi  Jakab,  Brüll  Ármin,  Deutsch  Károly,  Gold
Zsigmond,  Heller  Gábor,  Holitscher  Manó,  Káinoki  Izidor,  Kohnér
Zsigmond,  Krausz  Lajos,  Mauthner  Zs.,  Nágel  Ármin.  –  Az
Osztrák-Magyar  Bank  nyolc  igazgatója  közül  négy  zsidó (Rust
Bernát,  Hatvány  Deutsch,  Gold  Zs.,  Stern  Ignác).  A Magyar Álta-
lános Hitelbanknál  Kornfeld  és  Mauthner  képviselik  Rothschildék
érdekeit.  A Magyar Jelzálog Hitelbanknál Minkus,  Wahrmann  és
Beck  igazgatókat  találjuk.  A  Leszámítoló  banknál  Wahrmann,
Mandello,  Beck,  Schweiger,  Neumann  Frigyes  és  Miksa  szerepel-
nek.  A Kereskedelmi  Bankot Lánczy  Leó  irányítja,  alelnöke  Koh-
nér  Zsigmond,  igazgatók:  Rust  Bernát,  Machlup  A.,  Neuwelt  Ár-
min,  Schweiger  Márton,  Weisz  B.  F.  A  malomipar  egészen  zsidó
kézen,  a  Hengermalom igazgatója  és  alelnöke  Brüll  Miksa,  A
Pannónia elnöke Wahrmann  Mór,  az Első Budapesti Gőzmalomnál
Basch  Fülöp,  Beér  Salamon,  Deutsch  József,  Flesch  Móric  irányí-
tanak, a Lujza  malom elnöke Ullmann M. G., de zsidó kézben van
már  a  hetvenes  években  a  kőbányai  és  újlaki  téglagyár,  a  kőbá-
nyai  serfőzde,  az  első  magyar  gyapjúmosó,  a  spodium  gyár,  a
közúti  vaspálya,  az  északmagyarországi  kőszénbánya  társulat  stb.
Bizonyára  sokan  látták  aggodalommal  eltelve  a  mértéktelen  zsidó
roham  nyomán  jelentkező  bajokat,  de  a  zsidóság  akkor  már  olyan
félelmetes  hatalomként  nehezedett  rá  a  magyar  közéletre,  hogy
senki  se  merte  ezeket  az  állapotokat  szóvá  tenni.  Félt  mindenki
a  zsidóság  várható  nagy  felháborodásától  és  lármás  megbotrán-
kozásától,  félt  mindenki,  hogy  rásütik  a  barbárság,  a  sötét  mara-
diság  és  az  embertelenség  szégyenbélyegét,  másszóval  félt  min-
denki  a  zsidóság  kérlelhetetlen  és  kíméletlen  bosszújától.  Az  álta-
lános  tehetetlenség,  a  fáradt  önfeladás  és  a  gyáva,  bágyadt  lemon-
dás  közepette  csak  egyetlen  egy  ember  akadt  Magyarországon,  aki
minden  áldozatot  és  kockázatot,  bosszút  és  gyűlöletet,  gúnyt  és
megvetést  magára  vállalva  a  magyar  törvényhozás  házában  a  sa-
ját  hazájában  mellőzött,  kisemmizett  magyarság  érdekében  szót.
mert  emelni,  aki  felemelte  tiltakozó  szavát  a  liberalizmus,  az
 
16
emberszeretet,  a  jogegyenlőség  olyan  értelmezése  ellen,  amelj
szerint  nekünk  ki  kell  szolgáltatnunk  országunkat  az  idege-
neknek.
Egy  fiatal,  alig  harminchárom  éves,  de  máris  sokat  ígérő  és
nagyra  hivatott  vas-megyei  képviselő  1875.  április  8-án  a
honosítási  törvény  ügyében  beterjesztett  interpellációja  során  szo-
katlan  új  témákat,  új  kérdéseket  hoz  szóba.  A  beszéd  újszerűsé-
gével,  eleven  dialektikájával,  nyugodt  és  biztos  érvelésével,  a
szavak  mögött  lappangó  tűzzel  és  szenvedéllyel  méltán  keltett  ér-
deklődést  és  osztatlan  figyelmet.  Zsidó  oldalról  ősrégi  taktikával
megkísérelték  agyonhallgatni  a  beszédet.  Akik  pedig  végig
hallgatták,  bizonyosra  vették,  hogy  itt  pillanatnyi  hangulat  kitö-
résről  van  szó  csupán.  Arra  talán  senkisem  gondolt,  hogy  egy
mélyen  érző,  élesen  látó,  sokat  töprengő,  magával  viaskodó  lélek
megnyilatkozása  volt  ez  a  beszéd.  Senki  sem  sejtette,  hogy  ez  a
felszólalás  egy  életre  szóló  döntő  cselekedet  volt  és  vele  egy  küz-
delmes  életpálya  indult  neki  a  bizonytalan  jövendőnek.  Aki  ezt  a
beszédet  elmondotta,  egyetlen  határozott  gesztussal  elutasította
magától  a  fényes  kilátásokkal  kecsegtető,  reá  váró  nagyszerű
karriert  azért,  hogy  eszméiért  és  igazságaiért  harcolhasson.  Egy
saját  útjain  járó,  saját  fejével  gondolkozó,  belső  energiáktól  fű-
tött,  akaraterővel  telített  férfiú  nagyszerű  tette  volt  ez  a  beszéd,
amelyhez  hasonlót  nem  sokat  találunk  a  magyar  parlamentariz-
mus évkönyveiben.
Istóczy  Győző  felszólalása  azonban  nem  volt  véletlen  és
nem  pillanatnyi  hangulatok  eredménye  volt.  Ez  a  beszéd  egy
hosszú  megfontolás  után  hozott  végső  döntés  eredménye  volt
Kiérzett  belőle  a  kiforrott  meggyőződés,  a  sorsvállalás  akarata,  a
küldetésben,  való rendíthetetlen hit.  Hogy  ez  a  beszéd  nem  csupán
pillanatnyi  elhatározás  eredménye,  azt  mi  sem  bizonyítja  jobban;
mint  az,  hogy  benne  csupa  világosan  körülirt  fogalommal.,  jól  át-
gondolt  érvvel,  biztos,  határozott  okfejtéssel  találkozunk.  Istóczy
Győző már ebben az első beszédében kiforrott antiszemita, szellemi
fegyvertára  később  bővült,  színesedik,  elmélyedőbb  és  sokoldalúbb
lesz, de az alapelvek alig változnak.
Mindjárt  beszéde  legelején  nyíltan  kimondja,  hogy  a  zsidó-
ság  nagy  szaporaságát  a  nagyarányú  bevándorlás  következté-
ben  és  a  gazdasági  életben  megszerzett  hatalmánál  fogva  elnyo-
mással  fenyegeti  a  magyarságot,  Megállapítja,  hogy  jórészt  maga
a  zsidóság  a  vele  kapcsolatos  fogalmakat  annyira  összezavarta,
hogy  legfőbb  ideje  ezeknek  a  kérdéseknek  a  tisztázása.  A  zsidó-
 
17
ság  semmiesetre  sem  vallásfelekezet,  hanem  véregység  által  össze-
fogott,  zárt  társadalmi  kaszt.  Az  állami  és  Társadalmi  jelenségek
megítélésére ma már a liberalizmus és konzervativizmus nem elég-
ségesek,  ezeken  kívül  szükség  van  a  judaizmus  fogalmára  is.  A
zsidósággal  kapcsolatban  lehetetlenség  liberalizmusról  beszélni,
hisz  ahová  befészkelte  magát,  minden  más  elemet  kíméletlenül  ki-
szorít.  Nemcsak  a  gazdasági  életet,  hanem  a  sajtót  is  egészen
hatalmába  kerítette.  A  pénzhatalmon  kívül  a  sajtó  a  zsidó-
ság  hatalmi  törekvéseinek  legfontosabb  eszköze.  Csak  a  tájé-
kozatlanok  hisznek  abban,  hogy  a  zsidóság  házasság  révén  beol-
vasztható  más  népelemekbe.  A  következőkben  érdekesen  rajzolja
meg  a  szónok  a  zsidóság két  árnyalatának,  az  ortodox  és  a  neológ
zsidóságnak  arculatát.  Rámutat  arra,  hogy  a  közöttük  fennálló
ellentét csak látszólagos, más és más úton, más eszközökkel mind-
két  csoport  ugyanazon  cél  felé  törekszik.  A  két  ellentétes  árnyalat
–  állapítja  meg  találóan  Istóczy  –  az  ollónak  két  metsző  ága.
amelynek  kiindulási  pontja  és  célja  egy,  s  amelyek  minél  jobban
egymás  ellen  törni  látszanak,  annál  jobban  érzi  élüket  a  mi  nya-
kunk.  Az  ortodoxok,  mint  az  ős-zsidó  tradíciók  hű  letéteményesei,
gondoskodnak  arról,  hogy  a  judaizmus  alakjában  és  teljes  vér-
tisztaságában  továbbra  is  fennmaradjon,  a  neológok  irányában  al
kalmazott  szenvedélyes  kritikájukkal  elejét  veszik  annak,  hogy
ezek  a  Babylonban  visszamaradt  zsidók  sorsára  jussanak;  mély
patriarchális  érzületük  mellett  ők  igyekeznek  a  zsidóságnak  az
„ég  csillagához”  és  a  „tengerpart  homokszemeihez”  hasonlított  el-
szaporodását  eszközölni  s  ekkép  ők  vannak  hivatva  azon  neológo-
kat  kik  „Babylon”  kéjeiben  és  gyönyörűségében  elmerültek,  vagy
az  idegen  elemekkel  összevegyültek  és  így  a  kasztra  nézve  többé-
kevésbbé  elvesztek:  újabb  és  újabb  rajok  eresztésével  bőségesen
pótolni.  A  neológok  a  judaizmus  uralmát  nem  a  belső  szaporo-
dással,  hanem  idegen  elemek  felhasználásával  igyekeznek  biztosí-
tani.  Míg  az  ortodoxok  minden  tekintetben  elzárkóznak  az  idege-
nek  elől,  a  neológok  tolakodó  módon  hajhásszák  barátságukat,
sőt  a  házassági  összeköttetéstől  sem  irtóznak.  Azoknak  a  felada-
toknak  megoldására,  amelyekre  maga  nem  képes,  pénzhatalma
segítségével,  a  zsidóság  öntudatos,  vagy  öntudatlan  szövetségese-
ket  keres  a  nemzsidók  soraiból.  A  nemzsidó  társadalomnak  az
önvédelem  minden  eszközét  igénybe  kell  venni,  amíg  nem  késő.
Ez  nem  zsidóüldözés,  hanem  egyszerűen  a  puszta  létért  való  küz-
delem.
Beszéde  befejeztével  Istóczy  előterjesztette  az  összkormány
 
18
hoz  intézett  interpellációját,  amelyben  három  kérdésre  kér  felele-
tet, ezek a következők:
1. Van-e  szándékában  a  kormánynak  a  honosítást  szabályozó
törvényjavaslatnak  az  eddigi  kormányok  által  több  ízben  ígért,
de  soha  nem  teljesített  benyújtásával  az  országot  elárasztó  kül-
földi zsidóság itten való meghonosításának gátat vetni?
2. Akadályokat  gördítene-e  a  kormány  egy  a  társadalmi  té-
ren  ezen  támadó  kaszt  ellen  a  nemzsidó  elemek  részéről  esetleg
meginduló békés önvédelmi mozgalom útjába?
3. Végül  hajlandó-e  a  kormány  az  államélet  és  a  közadmi-
íiisztráeió  terén  az  emancipáció  keresztülvitele  óta  szerzett  tapasz-
talatok  után  felhagyni  a  teljes  semlegesség  és  közömbösség  poli-
tikájával?
A  fiatal Istóczy Győzőnek ez  az  első  beszéde  oly  nagy  jelen-
tőségű  esemény  a  magyar  antiszemitizmus,  a  magyar  fajvédebm
történetében,  másrészt  magának  Istóczynak  közéleti  pályájában  is
döntő  fordulópontot  jelent  és  egész  politikai  programjának  oly
tömör,  világos  és  tanulságos  összefoglalása,  hogy  szükségesnek
látjuk néhány részletét szószerint is leközölni:
„...  nem  mondok  újságot,  ha  azt  állítom,  hogy  ezen  elem  úgy  szám-
ereje,  bel-  és  külterjű  szaporodásával,  mint  a  közgazdászati  téren  kivívott,
úgyszólván  dictátori  hatalmánál  fogva,  mely  hatalmat  mindinkább  egyéb
terekre  is  kiterjeszteni  törekszik:  bennünket  nem  túlszárnyalással,  mert
ez  többé-kevésbbé  már  végbement,  hanem  elnyomással  fenyeget.  Mindenek-
előtt  végkép  szakítani  kell  azon  téves  felfogással,  amely  téves  felfogást  a
zsidóság  képviselői  folyton  érvényesíteni  törekednek,  valahányszor  az  bár-
mely,  habár  igazolható  megtámadásnak  van  kitéve,  hogy  tudniillik  ezen
elem  pusztán  egy  vallásfelekezetet  képez:  mert  ez  elem  tulajdonkép  egy
tényleg  zárt  társadalmi  kaszt,  melyet  a  véregység,  az  ősidőkből  átvett
traditiok,  az  érdekközösség  s  vallás  –  de  már  csak  részben,  habár  túl-
nyomó részben vallása – fűznek egy szorosan zárt egységgé.
A  zsidóság  azon  alakban,  melyben  a  modern  társadalomban  jelent-
kezik:  kasztszerű  lényegénél  fogva  egy  külön  elvet  és  pedig  egy  napról-
napra  érvényesülő  külön  elvet  képvisel.  S  ereszben  azon  sajátszerű  ész-
leletet  tesszük,  hogy  mint  véregység,  traditiok  és  érdekközösség  által  szo-
rosan  egybefűzött  zárt  kaszt,  a  lehető  legarisztokratikusabb  fogalom,  mind-
amellett  a  demokrácia  zászlaját  lengeti  –  természetesen  csupán  a  kivüle
álló elemekre vonatkozólag.
Az  arisztokráciának  halálos  ellensége:  s  mindamellett  mindazon  résen,
melyet  ezen  tör,  ő  maga  az  arisztokrácia  legrútabb  formájában:  a  plutok-
rácia képében helyezkedik be.
A  legnagyobb  önmistifycatio  tehát  a  zsidóság  liberalizmusában  komo-
lyan  hinni.  Azon  kasztszerű  elem,  mely  mindazon  térről,  ahová  befészkel-
hette  magát,  tömör  fellépésével  minden  idegen  elemet  kiszorít,  kipusztít;
–  amely  szegletes  szokásaival  önmaga  és  a  többi  elemek  közt  áthághatat-
 
19
lati  chinai  falat  emel,  amely  szokások  egyszersmind  többnyire  a  más  ele-
mek  iránt  érzett  mély  megvetést  is  kifejezik;  –  amely  elem  a  más.  ele--
mekkel    való    érintkezést    csupán    az    üzleti    cél    szempontjából    tartja    fenn;
–  amely  minden  egyes  tagjának  nem-zsidókkal  fönnforgó  igaz,  vagy  igaz-
ságtalan  ügyeit  közös  és  mintegy  családi  ügyeknek  tekinti  s  felekezeti
ügyekként  igyekszik  feltüntetni;  –  amely  a  maga  részére  a  tolerantia
legszélsőbb  igényeit  követelve,  önmaga  képzelhető  legintoleránsabb    elem;
–  amely  a  liberalizmust  cégül  használja  fel  kasztjának  egy  gazdászati
oligarchává  tételére,  –  mert,  hogy  a  zsidóság  a  gazdászati  világuralomra
törekszik  s  már  az  útnak  jó  derekán  van:  azt  nem  egy  államférfiú  beis-
merte  –  azon  elem  nem  a  liberalizmus,  hanem  a  társadalmi  és  közgaz-
dászati  tyrannia  elvét képviseli.
A  judaizmus  lényege  és  tendentiái  fölötti  mystificatio  annak  kép-
viselői  és  vezérférfiai  részéről  olyannyira  sikerült,  hogy  nálunk  is  általá-
nossá  lett  a  nézet,  hogy  ezen  nagy  tehetségekkel  és  képességekkel,  szívós
kitartással,  vasszorgalommal  és  praeponderans  pénzhatalommal  rendelkező
elemet  idővel  házassági  összeköttetések,  –  egyelőre  a  polgári  házasság
útján,  a  többi  számerőre  nagyobb  népelemekbe  beolvasztani  –  s  ekkép  ezen
elemnek  jelen  alakjában  általánosan  elismert  veszélyességét  paralyzálni
sikerülend.  Soha!...  Amely  népfaj  negyedfélezer  éven  túl  meg  tudta  őrizni
teljes  elszigeteltségét  és  vértisztaságát,  eredeti  gondolkózásmódját,  világ-
nézetét,  szokásait  úgy  a  teljes  szabadság,  mint  az  elnyomatás  és  az  üldöz-
tetés  századaiban,  úgy  állami  együttlétében,  mint  a  széles  világon  szét-
szórt  állapotában;  –  amelynek  vakon  hitt  traditioi  neki  a  föld  benépesí-
tését  ígérik;  –  amelynek  összevalósági  érzete  az  emancipáció  végbemente
óta  nemhogy  nem  apadt,  sőt  dacára  a  látszatnak,  a  kaszt  hatalmának  kifej-
tésével  még  emelkedett;  –  amely  tudja,  hogy  kitűzött  célját  a  gazdászati
világuralmat  csak  mint  compact,  zárt  kaszt  érheti  el  s  amely  dacára  a
mai  viszonyok  közt  különben  mindinkább  alárendeltebb  jelentőséggel  bíró
állami  és  nyelvi  szétforgácsoltatásának,  gondoskodott  egy  nemzetközi  ve-
zérorganumról,  a  Parisban  székelő  ,,Alliance  israelite  universelle”-ben:  azon
elemnek  valaha  lehető  beolvasztása  nem  más  mint,  egy  naiv  pitim  desi-
deritim, vagy nevetséges  utopia”.
Az  interpellációra  a  miniszterelnök április  21.-én  válaszolt.
Az  első  kérdésre  vonatkozóan  azt  a  felvilágosítást  adta,  hogy  a
kormány  hajlandó  a  honosítási  törvényjavaslatot  beterjeszteni,  de
nem  kíván  semmit  se  tenni  a  zsidó  bevándorlás  ellen;  a  második
kérdés  tekintetében  a  kormánynak  az  az  álláspontja,  hogy  sem-
miféle  társadalmi  szervezkedést  nem  akadályoz,  feltéve,  hogy  nem
zavarja  a  vallásfelekezetek  békéjét;  végül  a  harmadik  kérdést  il-
letően  a  kormány  véleménye  az,  hogy  az  emancipáció  után  zsidó-
kérdést nem ismer.
Istóczy  a  miniszterelnök  válaszát  rövid  felszólalásban  vette
tudomásul.  Ez  a  kis  beszéde  is  érdekes  bizonysága  annak,  hogy
milyen  világosan  látta  már  akkor  a  zsidóság  mindenre  ránehezedő
befolyását  és  mennyire    tisztában  volt  a  saját  nehéz    szerepével,
 
20
azzal,  hogy  olyan  feladatra  vállalkozott,  amely  az  adott  körül-
mények között szinte megoldhatatlannak látszik.
„...  kijelentem,  hogy  midőn  a  zsidókérdésben  a  tisztelt  kormányhoz
intézett  interpellációmat  megtettem:  egy  percig  se  ringattam  magam  az
iránt  illúziókban,  hogy  a  tisztelt  kormány  válasza  teljesen  kielégítő  lesz
oly  értelemben,  hogy  az  kérdéseimre  minden  részben  kedvező  megoldást
fog tartalmazni.
Az  eszmék,  amelyeket  képviselek  s  amelyekért  invectiákat  eleget,  de-
amelyek  ellenében  argumentumokat,  annál  kevésbbé  pedig  cáfolatot  még
eddig  nem  hallottam,  sokkal  újjabbak  és  így  sokkal  több  időt  igényelnek
arra,  hogy  a  közönségnél  megérlelődhessenek;  –  Magyarországot  az  utóbbi
nyolc  év  alatt  sokkal  jobban  sikerült  a  zsidó  politika  egyik  fő  működési
területéül  előkészíteni;  –  az  ország  financiális  léte  az  1867.  év  óta  köve-
tett  pénzügyi”  politika  által  sokkal  jobban  függővé  lett  téve  a  haute  fi-
nance-t  képező  zsidó  kaszt  kegyelmétől  és  így  azon  mérges  nyilak,  ame-
lyeket  a  kozmopolitikus  zsidó  sajtó  Magyarország  ellen.  irányozhat  ez  idő
szerint  sokkal  veszélyesebbek,  semhogy  egy,  az  állam  érdekeit  szívén  hordó
kormány  interpellációmra  ezúttal  kielégítő  választ  adhatna,  s  e  kérdésben
a  törvényhozás  minden  morális  kényszertől  mentesen  ez  idő  szerint  telje-
sen szabadon intézkedhetnék.
Ismétlem,  jól  tudtam  előre  ezt.  És  ha  mindemellett  interpellációmat
mégis  megtettem,  tettem  ezt  a  haza  és  a  nemzet  veszedelmét  látva,  kép-
viselői kötelességérzetből.”
Az  egyenjogúsítás  óta  ez  volt  az  első  beszéd  a  magyar  tör-
vényhozásban  –  sőt  Európa  valamennyi  parlamentjében,  –  amely
nyíltan  szembe  mert  fordulni  a  zsidósággal.  Ez  a  beszéd  indította
el  kerek  hatvanöt  esztendővel  ezelőtt  hosszú  és  küzdelmes  útjára
a  modern  politikai  antiszemitizmust.  De  ki  volt  az  a  férfiú,  aki
ezt  a  beszédet  elmondotta,  aki  a  magyarság  és  valamennyi  nem-
zsidó  nép  politikai  küzdelmét  a  zsidó  elnyomással  szemben  meg-
indította?
*    *    *
A  tápiószentkereszti  (Vas-megyei)  római  katolikus  plébánia
hivatal  öreg  anyakönyvei  közül  az 1842.-ik évről  szóló  kereszte-
lési  feljegyzések  között  30-as  folyószám  alatt  a  következőket  ol-
vashatjuk: 1842.  november  7.-én született  Viktor, a  szülők Tttes
Istóczy  Antal  úr.  N.  Vas  vármegyének  2-ik  ügyésze  és Tttes
Egerváry  Franciska, asszonyság,  mindketten  római  katolikusok
és  nemesek,  a  keresztszülők:  Tekéntetes  Egerváry  Mihály  Úr,
nemes  vármegyénk  táblabírája  és  Tttes  Kortsmáros  Poleaina
Asszonyság.  Helettes:  Tttes  Istóczy  Magdolna  kisasszony.  Keresz-
telő lelkész Perlaki András Helybéli plébános.
Pölöskefői  és  kürtösi  dr  Istóczy  Győző      tehát  közel  száz
esztendővel  ezelőtt  született  Szentkereszten,  a  családi  birtokot  és
 
21
a  kastélyt  a  közeli  Dömötöriben  találjuk.  Úgy  az  Istóczy,  mint
az  Egerváry  család  a  vármegye  legősibb  középnemesi  famíliái
közül való.
Az  Istóczyakról  1538-ban  valók  az  első  feljegyzései, A csa-
lád  nevét  egy  Kanizsa  melletti  falúról  Istóczról  kapta,  amely  már
évszázadokkal  ezelőtt  elpusztult.  A  címerlevelet  1575-ben  Miksától
Istóczy  Lukács  kapta.  A  családi  címer  kék  mezőben  zöld  halmon
álló  griffmadár,  amely  három  rózsát  tart.  Az  Egerváryak  család-
fájukat  egészen  1073-ig  viszik  vissza.  Ez  a  család  tehát  az  ország
egyik  legrégibb  nemesi  családja.  Mindég  élénk  szerepet  vittek  a
vármegye  életében,  sokan  közülük  magas  méltóságokat  töltöttek
be.  A  kis  Viktort  –  édesapja  korán  elhalván  –  édesanyja  körül-
tekintő  és  gondos  nevelésben  részesítette.  A  sokoldalú  érdeklődés
és nagy tudásszomj már a kis diákban jelentkezett. A középiskoláit
Szombathelyen végezte  kiváló  eredménnyel.  Elsőrangú  érzéke  volt
a  zenéhez  és  festészethez  egyaránt.  írói  képességei  is  már  korán
jelentkeztek.  Barátaival  és  iskolatársaival  már  diákkorában  lapot
szerkeszt  és  ad  ki.  Később  budapesti  lapokban  is  jelentek  meg
eredeti  elbeszélései  és  fordításai.  Szombathelyen  nagy  sikerrel
adott  nyilvános  hangversenyeket  is.  Nagyszerű  sportember,  egy-
időben  a  vármegyei  sport-  és  torna  egylet  elnöke.  Nagy  művelt-
sége,  lekötelező  finom  modora  miatt  közkedvelt  tagja  volt  a  tár-
saságoknak.  A  középiskola  elvégzése  után  jogot  hallgat Budapes-
ten és    Bécsben. Vizsgáit
mindég kitüntetéssel tette  le.  Édesanyja
ugyan  azt  szerette  volna  ha  átveszi  a  családi  birtokot,  ha  otthon
gazdálkodik,  de  a  fiatal  Istóczynak  más  tervei  más  vágyai  voltak.
Ha  odahaza  volt,  édesanyja  sokszor  kérte,  nézzen  kissé  utána  a
gazdaságnak,  Istóczy  nyomban  eleget  tett  a  kérésnek,  de  kabátja
alatt  ott  volt  egy-egy  könyv  is,,  letelepedve  a  park  valamelyik
csendes  zugában,  hamarosan  buzgó  tanulásba  merült.  Édesanyja
emlegette  is  nem  egyszer  félig  tréfásan,  félig  komolyan:  Nem
tudom  semmi  hasznát  venni  ennek  a  Viktornak.  –  Mindég,  min-
denben  teljes  és  alapos  ismeretre  törekedett.  Később,  amikor  már
a  közéleti  harcok  kellős  közepén  állott,  ha  rövid  pihenőre  hazatért
Dömötöribe,  minden  kis  szabadidejét  önmaga  továbbképzésére,
tanulásra  fordította.  Falubeli  öreg  emberek,  akik  még  vissza  tud-
nak  emlékezni  Istóczyra,  mai  nap  is  emlegetik,  hogyha  odahaza
volt,  sokszor  látták  a  parkban  könnyvvel  a  kezében  olvasással,
vagy tanulással elfoglalva.
Egyetemi  tanulmányai  befejezése  után  ismeretei  kiszélesíté-
se,  nyelvtudása  tökéletesítése  céljából  külföldön tett nagyobb uta-
 
22
zásokat.  Járt  Ausztrián  és  Svájcon  kívül  Németországban,  Fran-
ciaországban  és  Angliában.  Nyelvérzéke  bámulatos  volt.  Vala-
mennyi  nagy  európai  nyelven  kívül  beszélt  latinul,  héberül,  élete
utolsó éveiben oláhul tanult.
Arcvonásai  markánsak,  szemeiből  jóság  és  erő  sugárzik.  Le-
kötelező,  szívélyes  és  közvetlen  azokkal  szemben,  akiket  bizal-
mába  fogadott.  A  zajos,  hangos  társasági  életet  sohasem  kedvelte
túlságosan.  Legjobban  szerette  a  csendes  magányt.  Baráti  körben
szellemes  és  érdekes  társalgó  volt.  Érzékeny  lelkű,  rajongásig  sze-
rette  édesanyját,  féltő  gonddal  vette  körül  családját.  Egész  köz-
életi pályája alatt a legteljesebb önzetlenség vezette őt.
Anyagi  szempontok  mindig  háttérbe  szorultak  nála.  Amikor
megnyitotta  ügyvédi  irodáját,  tódultak  az  ügyfelek  hozzá,  szegé-
nyektől  azonban  nem  fogadott  el  semmiféle  tiszteletdíjat,  persze
önzetlenségével,  jóhiszeműségével  sokan  visszaéltek.  Alaptermé-
szete  volt  a  pontosság  és  a  lelkiismeretesség.  Minden  önként  vál-
lalt,  vagy  rábízott  feladatot  a  lehető  leggyorsabban  elintézett.
Mindvégig a lehető legegészségesebb életmódot folytatta. (Alkoholt
nem  fogyasztott,  tartózkodott  mindenféle  izgatószer  élvezetétől,
stb.).
Ha  rosszul  is  esett  neki  a  meg  nem  értés,  úgy  ennek  nem
személyes  okai  voltak,  népének  tragikus  sorsa  bántotta  őt.  Min-
dég  rendíthetetlenül  hitt  a  maga  küldetésében.  Baráti  és  családi
körben  sokszor  mondotta,  hogy  el  jön  az  idő,  ha  nem  is  az  o,
hanem  a  második,  vagy  a  harmadik  generáció  életében,  amikor
eszméi  szükségszerűen  győzedelmeskednek.  A  hírnév  és  a  hiúság
sohasem  vezették,  tetteiben,  mindég  magasabb,  szempontokat  tar-
tott  szem  előtt.  Akik  közvetlen  közelről  igazán  megismerhették,,
falújának,  választókerületének  népe,  barátai,  hívei  mindvégig  ra-
gaszkodtak hozzá és hűségesen kitartottak mellette.
Tanulmányait  befejezve közszolgálatba lép, 1867-ben Vas vár-
megye aljegyzője,  1868-ban törvényszéki bíró, 1872-ben a vasvári
járás szolgabírája.  Ez  alatt  az  öt  esztendő  alatt  olyan  események
játszódtak  le  életében,  amelyek  döntő  módon  megszabták  egyszer
és  mindenkorra  politikai  állásfoglalását  és  törekvéseit,  kiformál-
ták  gondolkozásmódját,  meghatározták  életfeladatait  és  célkitű-
zéseit.
Fiatal  korában  mint  ő  maga  írja:  telítve  volt  a  korabeli  diva-
tos  liberális  eszmékkel.  Rokonszenvet  érzett  a  zsidóság  iránt  is.
Tevékenyen  kivette  részét  az  első  zsidó  megyei  tisztviselő  meg-
választásából.  Közben  azonban  olyan  események  történtek  vele,
amelyek  egészen  átalakították  világfelfogását.  Felnyíltak  a  szemei,
 
23
egy  eddig  ismeretlen,  rejtett,  titokzatos  világ  tárult  fel  előtte  és
meggyőződéses  antiszemitává  lett.  írásaiban,  visszaemlékezéseiben
csak  röviden  érinti  ezeket  az  eseményeket,  az  ú.    n. baltavári
ügyet  csak  egyik  sajtópörének  esküdtszéki  tárgyalásán  ismer-
tette  kissé  részletesebben  az  esetet.  Vallomásában  elmondotta,
hogy  1870-ben  mint  törvényszéki  bíró  vezette  a  baltavári  urada-
lom  árverését.  Az  árverés  során  az  egyik  megyebeli  dúsgazdag
zsidó  család  tagja  félrevezette  Istóczyt,  saját  neve  helyett  a  tá-
vollevő  apja  nevét  mondotta  be,  aki  azután  azon  a  címen,  hogy
fiától  az  írásbeli  meghatalmazást  nem  kérték,  az  árverést  meg-
semmisítette.  A  bécsi  zsidó  nagykapitalisták  megbízottja  megkí-
sérelte  Istóczyt  nagyobb  összeg  felajánlásával  arra  bírni,  hogy
ne  ártsa  bele  magát  tovább  az  ügybe.  Miután  Istóczy  nem  adta
oda  magát  eszköznek  ehhez  a  becstelen  és  közönséges  játékhoz,
megindult  ellene  a  késhegyig  menő  harc.  Hamis  és  valótlan  tanú-
vallomások  alapján  megsemmisített  árverés  miatt,  –  miután  az
újabb  árverésen  jóval  alacsonyabb  összeget  lehetett  elérni,  –  a
károsult  hitelezők  hatvanezer  forint  erejéig  kártérítési  pert  indí-
tottak  Istóczy  ellen.  Ez  a  per  Istóczyt  anyagilag  és  erkölcsileg
egyaránt  teljesen  tönkre  tette  volna.  Hogy  a  támadást  kivédje,
csalási  bűnpert  indított  az  árverésen  apja  nevét  jogtalanul  hasz-
náló zsidó ellen. Most nemcsak a szombathelyi, hanem egész Vas-
és  Zala  vármegyék  zsidósága  összefogott  Istóczy  ellen,  hamis  ta-
núvallomások  egymást  érték,  úgyhogy  1874-ben  az  alsó  bíróságok
ítéletükben  a  zsidót  a  csalás  vádja  alól  felmentették  és  az  árverés
megsemmisítésével  előállott  hatvanezer  forintnyi  kárukért  a  va-
gyoni  felelősséget  Istóczyra  hárították.  Végül  is  a  Kuria  ítélete
mentette  meg  Istóczyt  a  teljes  anyagi  és  erkölcsi  megsemmisülés-
től.  A  Kúria  csalás  bűntettében  bűnösnek  mondotta  ki  a  hamisan
árverező  zsidót  és  az  okozott  károkat  teljes  egészében  rá  hárította.
Istóczy  tehát  hosszú  esztendők  kemény  küzdelmei  után  végül  is
győztesen  került  ki  a  zsidó  pénzhatalmakkal  vívott  küzedelemből.
Azok  a  tapasztalatok,  amelyeket  ebben  a  harcban  szerzett,  nagy
elhatározásokat érleltek meg lelkében.
„...  azt  a  kérdést,  vetettem  fel  magamban,  ha  én  velem,  ki  felsőbb
kiképeztetésben  részesültem  és  értelem  dolgában  se  estem  a  fejem  lágyára,
–  ha  én  velem,  akinek  mint  egy  relatíve  vagyonos  család  tagjának  volt
mivel  vabanquet  játszanom  zsidóim  eszeveszett  vabanque  játékával  szem-
ben,  –  ha  én  velem,  ki  hivatalos  és  később  országgyűlési  képviselői  ál-
lásomnál  fogva  meglehetős  tekintélyes  társadalmi  pozíciót  foglaltam  el  –
ha  én  velem,  aki  zsidónak  soha  egy  árva  krajcárral  se  tartoztam  s  hála
isten    nem  is  tartozom,  –  a  zsidók    azokat  voltak  képesek  véghezvinni,
 
24
amiket  velem  tényleg  véghezvittek,  hát  társadalmunk  azon  osztályainál,
ahol  ezen  előnyös  tényezők  és  állapotok  többé-kevésbbé  hiányoznak,  mire
nem képes  a zsidóság?
Egy  titkos  világ  tárult  fel  előttem,  amely  a  semitizmusnak  a  véd-
telen  nemzsidó  lakosság  ellen  folytatott  kegyetlen  aknaharcát  egész
rideg  valóságában  s  óriási  dimenzióiban  tüntette  fel  szemeim  előtt,
amely  aknaharcban  a  nemzsidó  lakosságnak  múlhatatlanul  elpusztulnia
kellett.  S  én  elhatároztam,  hogy  a  győzelmét  immár  az  egész  vona-
lon biztosnak hitt semitizmusnak „Megálljt kiáltani fogok”.
Istóczy  a  személye,  becsülete,  vagyona  ellen  éveken  át  foly-
tatott  kíméletlen  zsidó  hajsza  során  alaposan  megismerhette  a
zsidók  természetrajzát,  a  zsidó  szolidaritást,  amely  ha  zsidó  ügy-
ről  van  szó.  nem  ismer  senkivel  szemben  sem  irgalmat.  És  ami-
kor  a  Gondviselés  akaratából  sikerrel  kivédte  az  ellene  intézett
támadásokat,  habozás  nélkül  levonta  ennek  az  ügynek  összes  ta-
nulságait.  Teljes  mértékben  tisztában  volt  azzal,  hogy  az  ő  ügye
nem  egyedülálló  eset,  ehhez  hasonlók  mindennap  előfordulnak
szerte  az  országban,  arra  gondolt,  hogy  ha  neki  sikerült  is  kisza-
badulni  a  félelmetes  polipkarokból,  hányan  és  hányan  nem  tud-
nak  menekülni,  nyomorultul  elvesznek,  elpusztulnak  a  telhetetlen
Moloch gyomrában.
Első  feladatának  azt  tartotta,  hogy  öntudatra  ébressze  a  ma-
gyar  társadalmat,  további  célja  pedig  az  volt,  hogy  az  öntudatosí-
tott  tömegeket  politikai  tömegerővé  szervezze.  Miután  közben  ba-
rátai,  nem  utolsó  sorban  e  kor  egyik  legnagyobb  politikai  vezér-
egyéniségének  Deák  Ferencnek tanácsára  és  rábeszélésére  ott-
hagyta  a  közszolgálatot  és  a  rumi  kerületben  deák-párti  prog-
rammal  képviselőjelöltséget  vállalva  bekerült  a  parlamentbe,  való-
ban  hozzáfoghatott  politikai  terveinek  és  céljainak  megvalósítá-
sához.  Új  hivatását  is  nagyon  komolyan  vette.  Idejét  megosztotta
kerülete  és  a  parlament  között.  Hetenként  tartott  pártnapot.  Vá-
lasztóival  mindig  a  legszorosabb  kapcsolatot  tartotta  fenn.  Deák
Ferenccel  való  barátsága,  nemkülönben  széleskörű  jogi-  és  köz-
gazdasági  tudása  pártjában  nagy  tekintélyt  szerzett  neki.  Deák
Ferenc  igen  sokra  értékelte  a  tehetséges,  törekvő  és  szorgalmas
fiatal  képviselőt,  még  Erzsébet  királynénál  is  kihallgatást  eszkö-
zölt  ki  számára.  Istóczy  saját  benső  megfontolás  után  és  tiszta
meggyőződésből  helyeselte  a  hatvanhetes  kiegyezéshez  vezető  és
az  ennek  fenntartására  irányuló  politikát,  közjogi  vonatkozásban
ehhez  az  álláspontjához  élete  végéig  hü  maradt.  Azt  tartotta,  hogy
Magyarország  számára  politikai,  nemzetiségi,  gazdasági  szempont-
ból  egyaránt  szükséges  az  Ausztriával  való  őszinte  együttműkö-
 
25
dés.  Ugyanakkor  azonban  mindég  hangoztatta,  hogy  az  Ausztriá-
val  való  viszonyunk  sok  tekintetben  újjárendezést  igényel.  A  ma-
gyarság  érdekeinek  főleg  gazdasági  tekintetben  sokkal  inkább
szóhoz kell jutniok.
Politikai  programmjának  lényege  azonban  mindvégig  az  anti-
szemitizmus  volt.  Nem  győzte  eleget  hangsúlyozni,  hogy  a  meddő
és  kilátástalan  közjogi  viták  helyett  elsősorban  gazdasági  építő-
munkára kellene minden időnket fordítanunk.
A fúzió idején a Deák-párt zömével ő is a Tisza Kálmán-féle-
szabadelvű  párthoz  csatlakozott.  Ennek  volt  a  tagja  mindaddig,
amíg nyílt  és  egyre  határozottabb  antiszemita  állásfoglalása  miatt
maga  is  úgy  érezte,  hogy  tovább  nem  maradhat  benn.  egy  olyan
pártban, amelynek zsidók is tagjai.
Nehéz idők
Istóczy  első  beszédének  nem  volt  nagy  visszhangja.  A  sajtó
irányítása  közvetlenül  vagy  közvetve  akkor  már  többé-kevésbbé
zsidó  kézben  volt.  A  zsidóság  pedig  jobbnak  vélte  inkább  elhall-
gatni  a  dolgot,  semmint  ráirányítani  a  figyelmet.  Egy-két  mél-
tatlankodó  hangnál  nem  volt  egyéb,  akkor  még  a  zsidóság  nem
sejtette,  hogy  milyen  elszánt  ellenféllel  áll  szemben.  A  magyar
közvélemény  pedig  még  túlságosan  benne  élt  a  liberális  jelsza-
vak  mámorában  ahhoz,  hogy  saját  eszével  gondolkozzék,  de  kü-
lönben  is  ki  és  hol  adhatott  volna  hangot  a  magyar  társadalom
széles  rétegeiben  élő  érzéseknek  és  gondolatoknak?  Még  azok  kö-
zül  is,  akik  Istóczy  beszéde  nyomán  fellélekeztek  és  bizakodni
kezdtek, hogy előbb, vagy utóbb megtörik a zsidó uralom Magyar-
országon,  csak  kevesen  voltak  olyanok,  akik  nyíltan  is  helyeselni
mertek,  inkább  titokban  örvendtek  és  lelkesedtek:  Érdekes  volt  az
Istóczy-beszéd  külföldi  visszhangja.  Ausztriában  és  Németország-
ban  az  első  tapogatódzó  zsidóellenes  szervezkedések  ennek  a  be-
szédnek a hatása alatt bátorodtak fel és vettek nagyobb lendületet.
A  megértés  hiánya  Istóczy  kedvét  a  további  küzdelemtől
egyáltalában  nem  vette  el.  1875.  december  17.-én  a  Romániával
kötött  kereskedelmi  egyezmény  vitája  során  rövid  felszólalásban
tiltakozott  az  ellen,  hogy  Wahrmann  és  Chorin  zsidó  képviselők
a  zsidósággal  szemben  tanúsított  magatartása  miatt  támadják
Romániát.  1877.  január  23.-án  pedig  az  uzsoratörvény  módosítá-
sáról  szóló  törvényjavaslat  általános  vitájában  szólal  fel  és  foglal
 
26
állást  a  liberális  közgazdasági  elméletekkel  szemben.  Ha  a  pénz-
hatalom  mindent  elnyomó,  féktelen  szabadversenyét  nem  ellen-
súlyozzuk,  akkor  ez  végeredményben  az  államnak  és  a  társada-
lomnak  egy  idegenszerű  célokat  követő  pénzoligarchia  által  való
kifosztogatására  vezet.  Itt  az  ideje,  hogy  végetvessünk  a  korlát-
lan  uzsorának,  amely  nálunk  aránylag  rövid  idő  alatt  műiparunk
megzsibbasztásán  kívül  a  földbirtoknak  s  főleg  a  kisbirtoknak
úgyszólván  expropriatioját  s  ezzel  az  ország  legegészségesebb
néposztályainak  tönkrejutását,  a  mezei  gazdászatnak  pedig,  amely
legfontosabb  iparágunkat  képezi,  végső  hanyatlását  vonta  maga
után.  A  baj  főleg  a  Felvidéken  égető,  de  rohamosan  terjed  már  az
ország  többi  részeiben  is,  epidémiaként  lepve  meg  az  országot;
és  számtalan  azelőtt  vagyonos  közép-  és  kisbirtokos  lakossággal
birt  községben  ma  már  hűbéri  rendszernek  egy  egészen  új  neme
honosult  meg,  amely  rendszerben  az  uzsorás  a  hűbérurat,  az  uzso-
rás  által  tönkretett  s  most  már  nem  földhöz  kötött,  mint  inkább
földönfutó  nép  pedig  a  jobbágyságot  képezi,  amely  modern  job-
bágyság  ősei  birtokát  nem  is  törvény  által  biztosított  jobbágyi
birtokkép  bírja,  amint  ez  a  feudalizmusnak  már  végkép  és  örökre
letűntnek  vélt  korában  legalább  fennállott;  hanem  azt  mint  tulaj-
donából  kiexequált,  de  ideig-óráig  a  birtokban  hagyott  puszta
bírlaló  az  uzsorás  javára  műveli.  Nálunk  vízözönelőtti  embernek,
vagy  sajnálatraméltó  idiótának  tartották  azt  az  embert,  aki  az
uzsora  káros  voltát  és  korlátozásának  szükségét  csak  említeni  is
merte, – állapítja meg beszéde más helyén.
Egyik  legérdekesebb,  eredeti  gondolatokban  és  szempontok-
ban  bővelkedő  beszédét  1878.  június  24-én  mondotta  el.  Ezt
a  beszédet  a  modern  antiszemita  történetírás  „palesztiniai  be-
szédként”  emlegeti.  Elmondására    az  akkoriban  ülésező  berlini
konferencia  adott  alkalmat.  Ezen  a  nemzetközi  értekezleten  az
általános  európai  helyzetet  tárgyalták  meg  a  nagyhatalmak
Istóczy  ebben  a  beszédében  határozott  formában  felvetette  a  zsi-
dók  Palesztinába  való  telepítésének  eszméjét  s  ezzel  mintegy  elő-
futára volt a későbbi zsidó nemzeti mozgalomnak,  a cionizmusnak,
másrészt  elsőnek  mutatott  rá  a  zsidókérdés  egyedüli  végleges  és
gyökeres  megoldásának  módjára,  nevezetesen  a  zsidók  külön  te-
lepítésének  szükségére.  Ebben  a  beszédében  a  zsidókérdést  már
európai, sőt világpolitikai távlatokba helyezi.
Egyformán  felsorakoztatja  tervei  és  javaslatai  mellett  a  vi-
lágtörténelem,  a  biológia,  az  antropológia  érveit  és  bizonyítékán.
Istóczy  korában  a  zsidók  palesztinai  egybegyűjtése  és  megtele-
 
27
pítése  gyakorlatilag  sokkal  inkább  látszott  keresztülvihetőnek,
mint  manapság,  a  világzsidóság  lélekszáma  jóval  kevesebb  volt,
úgy  hogy  nagy  többségben  letelepedhetett  volna  ősi  hazájában,
de  nem  kellett  számolni  az  arabok  ellenállásával  sem,  mert  az
arab  nemzeti  öntudat  még  az  idők  méhében  vajúdott.  Istóczy  úgy
vélte,  hogy  a  berlini  értekezlet  a  legkedvezőbb  alkalom  az  európai
népekre  nehezedő  zsidókérdés  megoldására  nemcsak  azért,  meri
ez  a  konferencia  úgyis  olyan  kérdésekkel  foglalkozott,  amelyek
közé  szépen  beilleszthető  lett  volna  a  palesztinai  zsidó  állam  meg-
szervezésének ügye is, hanem azért is, mert a megbeszélésen részt-
vevő  nagyhatalmak  megbízottai  között  tekintélyes  számban  vol-
tak  zsidók,  hiszen  Angliát  lord  Beaconsfield-Disraeli,  Franciaor-
szágot  Gambetta,  Németországot  Lasker,  Ausztriát  Glaser  és  En-
ger  képviselték,  akik  ha  hallgatnak  a  józan  ész  szavára,  meg-
kísérlik  a  külön  zsidó  nemzeti  otthon  felállítását,  amelyért  né-
hány  évtizeddel  később  a  cionizmus  olyan  elkeseredett  harcot
folytatott  és  folytat  még  napjainkban  is.  A  palesztinai  beszéd
méltán megérdemli, hogy néhány részletét szószerint idézzük:
A  keresztény  Európában  egyetlen  idegenszerű  elem  van
–  állapítja  meg  beszéde  elején  –  és  ez  a  zsidóság.  Alig
szabadultak meg az európai népek az izlám hatalmától, most.
ismét  a  zsidó  nép  az,  amely  lázas  izgatottsággal  és  er-
nyedetlen  tevékenységgel  azon  merész  tervet  erőlködik  meg-
valósítani,  hogy  az  európai  népek  fölött  az  uralmat  ma-
gának  megszerezze  és  azokat  rabigába  hajtsa.”  Statisztikai
adatokat  sorol  fel,  amelyek  azt  mutatják,  hogy  1785-től  1870-ig
tehát  85  év  alatt  a  zsidók  száma  megnyolcszorozódott  és  átlagban
minden  harminc  évben  megkétszereződik.  Ha  a  szaporodás  a  jö-
vőben is ilyen ütemben folyik tovább, figyelembe véve, hogy 1870-
ben 710.000 zsidó volt Magyarországon, 1900-adik évben 1,100.000,
1930-ban  2,200.000,  1960-ban  4,400.000,  1990-ben  8,800.000  és
2200-ban  17,600.000  lesz  a  zsidók  száma.  Érdekesek  azok  az
adatai  is,  amelyekből  az  tűnik  ki,  hogy  az  1870.–73.  években  a
kolera  járvány  idején,  amikor  az  össznépesség  324.346  lélekkel
fogyott,  a  zsidóság  születések  révén  20.030  lélekkel  szaporodott.
Ez  nyílván  azt  mutatja,  hogy  „annyi  bennünket  kegyetlenül  pusz-
tító betegségeken kívül még a cholera és egyéb epidémiák is kimé-
lik  a  zsidót.”  Ezzel  kapcsolatban  részletesen  ismerteti  a  Revue  de
Francé 1875. évi október 31. számában megjelent De la race juive
című  tanulmányát.  A  francia  tanulmány  számos  adattal  bizonyítja,
 
28
hogy  a  zsidók  a  járványos  betegségek,  nevezetesen  a  cholera,
tifusz,  torokgyík  stb.  által,  sőt  még  a  váltóláz  és  egyéb  betegségek
által  is  sokkal  kisebb  mértékben  támadtatnak  meg,  mint  a  nem-
zsidók.  „A  zsidók  mentessége  cholerától  –  írja  a  Revue  de  Fran-
cé  –  igen  számos  orvos  által  észleltetett.  Dr.  Tormay  szerint
Pesten 1851-ben  a  cholera  folytán  beállt  halálozások  aránya  száz
nemzsidóra  nézve  volt  1.85%,  holott  a  zsidókra  nézve  csak  0.237
%.  Az  1886.  évi  cholera  alkalmával  ugyancsak  Pest  város  köz-
kórházában  100  megbetegedési  eset  közül  51  eset  halállal  végző-
dött,  holott  a  zsidó  kórházban  ugyancsak  100  cholera  beteg  közül
csupán  34  halt  el.  Jellemzőek  Istóczy  következő  adatai  is:  „Az
1869-70.  népszámlálás  szerint  az  553.641  zsidó  közül  közös  had-
seregbeli  katona  csak  1.295  volt  Magyarországon,  sőt  honvéd
csupán  213,  mond  kétszáztizenhárom.  S  bízvást  feltehetjük,  hogy
ezeknek  is  legalább  felerésze  katonaorvosból  és  más  jól  fizetett
non combattansakból állt.”
„Akkor  tehát,  amidőn  mi  a  hazánk  külellenségektől  való  megvédése
céljából  vérünkkel  áztatjuk  e  földet  s  midőn  ifjúságunk  virága  ezrével  és
tízezrével  hull  el  a  csatamezőkön;  a  zsidók  dacára  az  általános  védkötele-
zettségnek,  nemcsak  hogy  minimális  részben  találhatók  a  hadsorokban,  de
sőt  bennünket  emberekben  és  vagyonban  kegyetlenül  pusztító  háborúk  ő
nekik  éppen  a  legjövedelmezőbb  pénzforrásokat  nyitják  meg,  minden  had-
járat  rájuk  nézve  csupán  azt  eredményezvén,  hogy  néhány  tucat  zsidó
liferáns  ugyanannyi  millionáriussá,  ezer  meg  ezer  más  zsidó  üzér  pedig
ugyanannyi gazdag emberré avancirozik.”
„A  nemzsidó  lakosság  fogyása  természetszerű  következménye  annak,
hogy  az  ország  vagyona  lépésről-lépésre,  fokról-fokra,  mindinkább  kicsa-
vartatik  a  mi  kezeink  közül,  s  eképp  emberekben  úgy,  mint  vagyonban
mind  szűkebb  és  szűkebb  körre  szorulunk.  Érzi  e  zaj  nélküli,  de  annál  gyá-
szosabb  sikerrel  folyó  processus  nyomasztó  hatását  –  látja  a  mindegyre
növekvő  általános  elszegényedés  nagy  mérveit  az  országban:  kutatja  min-
denki  annak  okait,  mi  itten  kriminálunk  és  rekriminálurik  egymás  ellen,
vádolva  egymás  a  már-már  elviselhetetlen  országos  bajokért.  Csak  egyről,
a  valódi  alapokról,  amelyet  pedig  mindenki  érez,  nem  teszünk  soha  emlí-
tést;  mert  hát  ezt  a  valódi  alap-okot,  amelyről  soha  semmit  se  olvasunk
az újságokban, fejtegetni nem divatos, sőt egy kissé veszélyes is.”
Istóczy  ezután  felveti  a  kérdés,  hogy  vajjon  a  magyarság,
amely  túlélte  a  török-  és  tatárpusztítást  és  az  osztrák  abszolutiz-
must,  csak  azért  kívánja  megünnepelni  állami  létének  ezeréves
jubileumát,  hogy  már  a  következő  első  évszázadra  megcsinálja
testamentumát,  amelyben  a  zsidókat  teszi  általános  örököseivé?
Ha  a  magyar  nemzet  féltékeny  politikai  supremációjára,  még  ke-
vésbbé  fogja  tűrni,  hogy  a  zsidók  őt  vagyonilag  végkép  tönkre-
 
29
tegyék  és  ezáltal,  valamint  egyéb  utakon  is  lételét  tegyék  kér-
désessé.
„Kezeitekbe  keríthetitek,  vagy  terrorizálhatjátok  sajtókát  s  ezzel  egy
időre  féken  tarthatjátok,  némaságra  kárhoztathatjátok  közvéleményét,
kezeitekbe  keríthetitek  vagyonának  legnagyobb  részét,  kezeitekbe  kerít-
hettek  minden  materiális  és  morális  tényezőt  –  egyen  kívül  s  ez  az  egy  a
fizikai  materiális  erő.  És  ha  annyira  mennek  a  dolgok,  hogy  az  orszag
-
népének  csak  az  ultima  rátio  marad  hátra:  nem  mi  leszünk  azok,  akik  a
rövidebbet  húzzuk...
Egymás  mellett,  egyikünknek,  vagy  másikunknak  a  dolgok  természe-
tes szükségszerűsége folytán el kell pusztulnia; ez az alternatíva.”
De hasonló a helyzet egész Európában:  „Zsidó politikusok  zsidó  ér-
dekben  intézik  az  elsőrangú  európai  államok  kormányait,  vezérlik  törvény-
hozó  testületeit  s  ezen  zsidó  státus  bölcsesség  mellett  aztán  a  vagyonilag
mindinkább  tönkretett  népeknél  felburjánzik  a  szociáldemokrácia,  amely-
nek  légióit  ismét  a  zsidók  vezetik  rohamra  a  fennálló  társadalmi  rend
ellen  –  a  politikai  pártküzdelmeknek  egész  az  ellenségeskedésig  menő
élesítésével  s  elmérgesítésével  és  az  egyes  nemzeteknek  folyton  egymás
ellen  való  uszításával  nemcsak  politikai  és  internacionális  hecc  mesterek
szerepét  viszik,  hanem  a  keresztény  felekezeteknek  is  egymás  ellen  szünet
nélkül  való  ingerlésével,  –  ők,  kik  a  maguk  részéről  mindég  toleranciáért
kiáltoznak,  –  a  keresztény  felekezetek  közötti  békét  is  zavarják  s  így  azok
természetes  továbbfejlődését  akadályozzák:  s  teszik  mindezeket  azért,  hogy
„inter  duos  litigantes”  ők,  mint  harmadikak  örvendhessenek  és  gyarapod-
hassanak.  Bevallhatatlan  terveiket  társadalmunk  ellen  csak  a  mi  corrum-
pálásunk  útján  valósíthatván  meg,  megvesztegetnek  minden  hozzáférhető
embert  s  ezen  megvesztegetés  annál  nagyobb  mérvekben  fog  sikerülni
nekik,  minél  inkább  tönkretesznek  bennünket  vagyonilag,  mert  „pauper
tas  maxima  meretrix”  s  így  ezen  rendszeres  megvesztegetés  által  önön-
magunkat  használnak  fel  arra,  hogy  egyikünk  a  másikat  tönkretegye  –
mindezen  üzelmeikkel  tervszerűen  aláásván  az  európai  társadalom,  a  ke-
resztény civilizáció épületének alapjait.”
A  továbbiakban  azt  bizonyítja  Istóczy,  hogy  egyetlen  kive-
zető  út  a  zsidó  állam  visszaállítása  Palesztinában.  A  zsidó  nép
szivében  még  mindig  töretlen  erővel  ott  él  az  ősi  hazához  való
ragaszkodás,  ma  is  változatlanul  élnek  a  zsidóság  körében  az  ősi
hagyományok,  szokások  és  emlékek.  Megkönnyíti  a  zsidóság  új
hazájába  való  áttelepítését  az  is,  hogy  a  világ  legmozgékonyabb
eleme,  azonkívül  vagyona  is  legnagyobbrészt  ingóságokban  van,
antropológiailag  bebizonyított  tény  továbbá,  hogy  egy  nép  sem
képes  minden  éghajlat  alatt  oly  könnyen  meghonosodni,  mint  a
zsidók.  Beszéde  végén  Istóczy  arra  kérte,,  a  kormányt,  hogy  ha
valamilyen  nemzetközi  megbeszélésen  felvetődne  a  zsidó  állam
felállításának  terve,  azt  ne  ellenezze.  A  kormány  részéről  Trefort
Ágost  vallás-  és  közoktatásügyi  miniszter  válaszolt  két  mondat-
 
30
ban:  Nagyon  sajnálja,  hogy  a  házban  oly  doctrinákat  fejtegettek,
amelyek a ház huminatárius szellemével ellenkeznek és azon remé-
nyének adott kifejezést, hogy az egész felszólalás minden nyom és
visszhang  nélkül  hangzott  el.  Istóczy  nyomban  kijelentette,  hogy
csupán  két  célja  volt:  az  egyik,  hogy  a  zsidókérdést  minden  rész-
letében  megvilágítsa,  a  másik  pedig,  hogy  ennek  a  súlyos  kér-
désnek  a  megoldására  gyakorlati  javaslatot  is  tegyen.  Miután  a
két  célt  elérte,  indítványát  visszavonta,  felszólalását  pedig  ezek-
kel  a  szavakkal  fejezte  be:  szavaimnak  helyességére  nézve
a jövőt hívom tanúnak.
Istóczy  tisztában  volt  azzal,  hogy  ha  politikai  törekvését
csakugyan  valóra  akarja  váltani,  akkor  nem  érheti  be  parlamenti
felszólalásokkal.  Az  érdeklődés  észrevehetően  növekedett  szemé-
lye  és  eszméi  iránt.  Annak  ellenére,  hogy  a  sajtó  általában  elhall-
gatta  beszédeit  és  igyekezett  őt  magát  is  minél  inkább  mellőzni.
Érezte,  hogy  valamilyen  kapcsolatot  kell  teremtenie  a  hozzá  von-
zódó  tömegekkel.  Ennek  egyedüli  módja  egy  olyan  sajtóorgánum
létesítése,  amely  az  ő  politikai  céljainak  szolgálatában  áll.  Ámbár
kockázatos  és  költséges  vállalkozás  volt,  de  bízva  az  érdeklődők
támogatásában,  1887.  tavaszán  Jövőnk  címen  hetilapot  indí-
tott.  Hamarosan  keserűen  kellett  csalódnia.  A  remélt  támogatás
elmaradt.  Lapját  öt  hónap  múltán  az  előfizetők  hiánya  miatt  be
kellett  szüntetnie.  Maga  is  érezte,  hogy  az  ő  ideje  még  nem  érke-
zett  el.  A  csalódás  korántsem  szegte  kedvét.  Tovább  folytatta  küz-
delmeit  a  törvényhozásban  és  a  társadalomban  egyaránt.  Célul
tűzte  ki  maga  elé  olyan  egyesületek,  körök  megszervezését,  ame-
lyek  a  zsidó  veszedelem  elleni  védekezést  tekintik  főcéljuknak.
Fáradozásait  mind  több  siker  koronázta.  A  katolikus  alsó  papság,
a  középbirtokos  osztály,  az  egyetemi  ifjúság  köréből  az  ország
minden  részében  mind  többen  és  többen  gyülekeztek  köréje.  A
siker  és  az  érdeklődés  csak  fokozta  önbizalmát,  újabb  és  fokozot-
tabb  tevékenységre  ösztönözték.  Barátai  és  hívei  közreműködé-
sével  meg  akarta  szervezni  a  magyarországi  nemzsidók  szövetsé-
gét  a  zsidóság  hatalmi  túlkapásai  elleni  védekezés  céljából.  A
tervbevett  egyesület  alapszabály  tervezetének  ismertetését  a  parla-
ment  nem  engedte  meg.  Az  egykorú  képvislőházi  naplók  egyéb-
ként  is  lesújtó  képet  festenek  törvényhozóink  előrelátásáról  és
bölcsességéről.  Istóczy  antiszemita  felszólalásának  legtöbbjét  a
képviselők  nagy  többsége  részéről  csak  derültség,  élénk  derültség,
zajos  és  hangos  derültség  kísérte.  Mennyi  nagy  belső  lelkierő  kel-
lett  az  egyedülléthez  is,  hát  még  ennek  az  olcsó  és  könnyed  de-
 
31
rűnek  elviselésére.  És  Istóczy  helytállt,  nem  hátrált,  kitartott  ma-
kacs, rendíthetetlen következetességgel.
A  sorozatos  közgazdasági  csalások  és  közéleti  botrányok  a
nyolcvanas  években  nagyon  nyugtalanították  már  a  közvéleményt.
A  kormány  jóformán  semmit  se  tett  az  elégedetlen  tömegek  meg-
nyugtatására.  Végül  1880.  elején  az  elkeseredés  a  fővárosban
utcai  zavargásokban,  tüntetésekben  nyilvánult  meg.  Ez  újabb  al-
kalmat  szolgáltatott  Istóczynak  arra,  hogy  megint  rámutasson  a
zsidóság káros és bomlasztó tevékenységére.
1880.  január  28.-án  tartott  beszédében  elégtétellel  állapítja
meg,  hogy  ő  már  öt  óv  előtt  hirdette,  hogy  a  zsidóság  az  a  kór-
anyag,  amely  társadalmunkat  megmételyezi.  A  szabadnak  neve-
zett  sajtó  előtt  is  van  egy  nebántsvirág  –  s  ez  a  zsidóság.  Ennek
a  sajtónak  köszönhető,  hogy  a  hazai  nagyközönség  szemei  be
vannak  kötve  „s míg  a  zsidók  által  előidézett  corruptio  folytán
marakodunk  egymással  s  öljük,  gyilkoljuk  .egymást,  a  zsidók
markukba  nevetnek:  sőt  még  felül  ráuszítanak  bennünket,  uszít-
ják  társadalmi  osztályainkat  egymásra.”  Két  hónappal  később  az
„izraelita”  iskolaalap  ügyének  tárgyalása  újabb  alkalmat  ad
Istóczynak,  hogy  a  zsidókérdésben  vallott  nézeteit  a  parlament
elé  vigye.  Határozottan  leszögezi,  mint  azt  már  előző  beszédében
tette,  hogy  a  zsidókérdést  nem  vallási,  felekezeti,  hanem  közgaz-
dasági,  politikai,  társadalmi,  másszóval  hatalmi  kérdésnek  tekinti,
minthogy  a  zsidóság  is  külön  társadalmi  kaszt,  külön  népfaj,
helyesebben  külön  emberfaj.  Élesen  szembeszáll  azzal  a  felfogás-
sal,  hogy  a  polgári  házasság  bevezetésével  elő  kell  segíteni  a  zsi-
dóság beolvadását.
„A  történelemből  tudjuk  –  mondotta  –  hogy  a  zsidó  nép  eredettől
fogva  irtózott  a  más  népekkel  házasság  útján  való  összeelegyedéstől.  Mit
tapasztalunk  azokban  az  országokban,  ahol  már  régebben  bevezették  a  pol-
gári  i  házasságot.  A  zsidóság  idegenkedik  a  nemzsidókkal  való  összeháza-
sodástól.  A  zsidóság  ugyanis  jól  tudja,  hogy  a  többi  népekkel  való  egybe-
vegyülés  által  a  nemzeti  és  faji  individualitását  elvesztené  s  az  esetben  le
kellene  mondania  azon  világuralmi  merész  tervekről  is,  amelyek  minden
zsidó  képzelmében  élnek.  –  De  eltekintve  a  nemzsidóknak  a  zsidókkal
és  viszont  a  zsidóságnak  a  nemzsidó  fajokkal  a  házasság  útján  való  ösz-
szeelegyedéstől  való  természetszerű,  illetőleg  fajpolitikai  indokokból  eredő
kölcsönös  idegenkedésétől:  kérdem  hogyan  képzelik  a  t.  képviselő  urak  a
polgári  házasság  útján  való  fúziót?  Úgy,  hogy  minden  nemzsidó  férfi  zsidó
nőt,  minden  zsidó  férfi  pedig  nemzsidó  nőt  tartozik  elvenni?  No  ezen
a;,  úton  persze  talán  célt  érnénk  és  a  zsidókérdés  hamarosan  meg  lenne
oldva.  Csakhogy  ezen  az  úton  is  igen  valószínűleg  nem  a  zsidók  mi  belénk,
hanem  ellenkezőleg,  mi  a  zsidóságba,  ezen  constans  conservativ  fajba  ol-
 
32
vadnánk.  –  Ép  olyan  képtelen  azt  vélni,  hogy  ha  a  zsidók  nyelvünket
elsajátítják,  már  nemzetünk  és  társadalmunk  testébe  beolvadtak.  Meggyő-
ződésem  az,  hogy  a  zsidóság  csak  addig  színlel  ragaszkodást  a  magyar
állameszme  és  a  magyar  nemzet  iránt  is,  míg  ez  országban  a  magyar  elemé
a  szupremáció.  Vesszük  el  ezt,  s  a  zsidóság  azonnal  hátat  fordít  nekünk,
sőt  ellene  fordul,  amint  hátat  fordított  és  ellenünk  fordult,  amidőn  1849-ben
a nemzeti ügy elveszett.”
Az ország Istóczy mellett
Öt  esztendő  telt  el  azóta,  hogy  Istóczy  első  beszédét  a  zsidó-
kérdésről  elmondotta  a  parlamentben,  öt  hosszú  és  keserves  esz-
tendő.  Most  azonban  mind  több  és  több  jel  arra  mutatott,  hogy  a
társadalom  magatartásában  mélyreható  változás  előtt  állunk.  A
zsidóság  rohamos,  szinte  feltartóztathatatlannak  látszó  terjeszke-
dése  az  ország  anyagi  és  szellemi  életében  mindenkit,  a  legjám-
borabbakat  és  a  legliberálisabbakat  is  megdöbbentette.  Az  uzsora
és  a  pálinka  nyomán  jelentkező  nyomor  és  elszegényedés  miatt
általános  a  panasz  és  a  felzúdulás.  Az  államháztartás  növekvő
hiányai  a  kormányt  újabb  és  újabb  külföldi  kölcsönök  felvételére
kényszerítik.  Ilyen  nemzetközi  hitelműveletek  azonban  csak  az.
osztrák-,  vagy  a  nyugat-európai  zsidó  bank-  és  tőkeérdekeltségek
(Rotschildok)  közreműködésével  voltak  lebonyolíthatók.  A  közvé-
leményben  ezzel  kapcsolatban  az  a  gyanú  vert  gyökeret,  hogy  a
nemzetközi  zsidó  pénztőke  segítőkészsége  mögött  politikai  köve-
telések  húzódnak  meg,  a  magyar  kormány  akarva,  akaratlanul”
kénytelen  szabad  folyást  engedni  a  zsidóság  hatalmi  törekvései-
nek.  A  közhangulat  a  robbanásig  feszült.  A  fővárosi  sajtó  ugyan
mélyen  hallgat  ezekről  a  jelenségekről,  de  a  vidéki  lapokban  nap-
nap  után  jelennek  meg  éles  hangú  cikkek,  amelyek  a  zsidóság
visszaszorítását  sürgetik.  A  közvélemény  türelmetlenségét  fokoz-
zák  azok  a  hírek,  hogy  Oroszországból  nagy  tömegekben  özönlik
a  zsidóság  Magyarországba.  Az  északkeleti  országrészekben,  ame-
lyek  amúgyis  már  egészen  zsidó  megszállás  alatt  állottak  megér-
keznek  az  első  rajok,  utánuk  pedig  végeláthatatlan  hömpölygő
áradatként  zúdulnak  át  az  országhatárokon  a  hívatlan  jövevények.
A  zsidó  befolyástól  még  független  megyei  törvényhatóságok  gyű-
lésein  éles  tiltakozások  hangzanak  el  a  kormány  magatartása  el-
len,  amely  lehetővé  teszi  a  keleti  zsidók  szabad  és  korlátlan  be-
áramlását,  feliratokban  sürgetik  a  kormánytól,  hogy  változtasson
magatartásán  ós  hozzon  szigorú  rendszabályokat  a  zsidóság  beö-
 
33
zönlésének  megakadályozása  érdekében.  Egyszerre  egész  belső
feszültségével  kirobban  a  zsidókérdés.  Heves  viták  indulnak  meg
a  zsidókérdésről.  Kiderül,  hogy  még  a  legszélsőségesebb  zsidó-
barátok  is  beismerik,  hogy a  zsidóság  magatartása  sok  kívánni-
valót hagy maga után.
Az  események  tehát  Istóczynak  adtak  igazat  jóval  hamarább
telán  semmint  maga  is  gondolta,  A  hangulatváltozás  következmé-
nyekép  a  fővárosi  sajtó  is  –  legalább  is  nagy  része  –  felhagy  az
antiszemitizmus  lekicsinylésével  és  rágalmazásával.  Istóczy  a  leg-
nagyobb  nyugalommal  szemléli  az  események  alakulását.  Résen
áll  és  lankadatlan  szorgalommal  dolgozik.  Nem  elégszik  meg  a
hirtelen    beállott    irányváltozással,    maradandó    eredményeket
szeretne  elérni,  nagyon  jól  tudja,  hogy  a  hangulatok  és  érzelmek
nagyon  múlok  és  változékonyak.  Arra  törekszik,  hogy  ne  pilla-
natnyi  fellángolás,  hanem  kiforrott,  benső,  határozott  meggyőző-
dés  legyen  a  tömegek  lelkében  a  zsidósággal  szemben  való  véde-
kezés  tudata.  Röpiratokat  ír,  felhívásokat  szerkeszt,  előadásokat
tart,  beszédeket  mond,  egyesületeket  szervez.  Most  minden  szem
rajta  van,  barát  és  ellenség  egyaránt  őt  figyeli.  Az  újságok  őt
emlegetik  reá  hivatkoznak,      őt      magasztalják,  vagy    ócsárolják.
Ahol  megjelenik,  mindenütt  zajos  ünnepléssel  fogadják,  de  ő  sze-
rényen   visszahúzódik.   Népszerűségével senki sem vetekedhetik,
országszerte  egyesületek,  körök  szervezkednek  az  ő  eszméi  jegyé-
ben.  Törekvéseit  most  nagy  mértékben  igazolták  az  egyidejűleg
külföldön  lejátszódó  események.  Ausztriában  is  szervezkedni  kez-
denek  az  antiszemiták,  Németországban  százezres  tömegek  írják
alá a külömböző   zsidóellenes   egyesületek által   szerkesztett és
Bismarck  kancellárhoz  benyújtott  kérvényt,      amelyben      védelmet
kérnek a zsidóság elviselhetetlen túlsúlyával szemben.
Istóczy  most  ismét  elérkezettnek  látja  az  időt,  hogy  híveivel
állandó  szellemi  kapcsolatot  teremtsen,  hogy  megindítson  egy
olyan  sajtóterméket,  amely  az  érdeklődőket  a  zsidókérdés  lénye-
géről  részletesen  felvilágosítja  és  a  kérdés  hazai  és  nemzetközi
alakulásáról  pontos  és  áttekinthető  képet  nyújt.  1880.  októ-
ber  25-én  megindítja  tehát  a  ,.12  röpiratot.”  A  saját  szer-
kesztésében  és  kiadásában  megjelent  folyóiratot-  ő  maga  antisze-
mitikus  folyóiratnak  nevezi.  Havonta  egyszer  jelent  meg,  eleinte
40-50  oldal  terjedelemben.  A  „12  röpirat”  úttörő  vállalkozás
volt  a  maga  nemében.  Ez  a  lap  volt  a  világon  az  első  tu-
dományos  színezetű  zsidókérdéssel  foglalkozó  folyóirat.        A
 
34
tizenkét  évfolyamot  megért  lapot  Istóczy  nagy  gonddal,  körülte-
kintéssel  és  lelkiismeretességgel  szerkesztette.  Mindenről,  ami  a
zsidókérdéssel  összefügött,  hűen  és  pontosan  beszámolt.  Részletes
hazai  és  külföldi  sajtószemle  adott  képet  arról,  hogy  milyen  meg-
nyilatkozások  láttak  napvilágot  a  világsajtóban  a  zsidókérdésről.
Szószerint  közölte  a  képviselőházban  elhangzott  és  a  zsidókérdés-
sel  foglalkozó  beszédeket.  Sok  értékes  kortörténeti  adatot  tartal-
maznak  az  ország  különböző  részeiből  beküldött  és  a  helyi  viszo-
nyokról  szóló  beszámolók.  Istóczy  lapját,  mint  maga  mondotta,
az  antiszemita  mozgalmak  történeti  kútfőjének  tekintette  és  ezért
törekedett  arra,  hogy  minden  számottevő  eseményről  beszámoljon
és  az  antiszemitizmus  politikai  és  társadalmi  küzdelmeiről  teljes
és világos képet adjon.
Lapjának  első  számában  a  Beköszöntőben  írja  Istóczy,  hogy
a  tollat,  amely  két  évvel  ezelőtt  kiesett  kezéből  újra  megragadta.
Két  évvel  ezelőtt,,amikor  a  Jövőnket  be  kellett  szüntetnie,  csaló-
dással,  de  keserűség  nélkül  tette  ezt,  mert  belátta,  hogy  nem  lehet
olyan eszméket erőltetni, amelyekre nézve  még nem jött el az idő.
Türelemmel  várakozott  tehát,  míg  most  végre  elérkezett  az  ideje.
Szavai  visszhangra  találtak  nem  ugyan  Magyarországon,  hanem
Németországban.  De  most  már  idehaza  is  ébredezni  kezd  a  köz-
vélemény.  A  reá  szórt  rágalmakról  és  hazugságokról  szólva  leszö-
gezi  a  következőket:  Mi  nem  vagyunk  se  rendbontók,  se
felforgatók,  se  utcai  demonstrálók,  se  forradalmárok.  Ellen-
kezőleg,  mi  éppen  a  zsidóság  által  felforgatással  fenyegetett
társadalmunk  érdekeit  óvjuk,  óvjuk  azon  zsidóság  ellen,
amelynek  felforgató  s  mindent  aláásó  működése  annál  veszé-
lyesebb,  mert  ügyesen  mindig  a  törvény  köpenyével  tudja
leplezni  s  fedezni  felforgató  üzelmeit.  Mi,  mint  alkotmányos
szabad  állam  polgárai  követeljük  magunk  számára  a  szabad
kutatás  jogát,  meggyőződésünk  szabadságát  s  azon  jogot,
hogy  e  meggyőződésünknek  a  törvény  korlátai  között  kife-
jezést  adhassunk;  céljainkat  pedig  csak  alkotmányos  eszkö-
zökkel  akarjuk  elérni. Mi  nem izgatunk gyűlöletre  semmiféle
osztály,  nemzetiség,  vagy  hitfelekezet  ellen;  mi  csak  tenger-
nyi  bajaink  eredeti  fő  kútforrását,  mi  csak  az  igazságot
keressük  s  mindkettőt  feltalálhatni  is  véljük.  Mint  minden
egyes  embernek,  úgy  a  nemzeteknek  is  megvan  az  a  ter-
mészetes  joguk,  hogy  bajaik  elhárításával  jobblétre  töreked-
hessenek  s  aki  nemzetének  e  jogát  tagadásba    meri    venni,
 
35
az  lehet minden,    de   hazája,    nemzete    üdvét  szívén viselő
hazafi: nem!
Jellemző,  hogy  a  zsidóság,  amely  eddig  Istóczy  törekvéseiről
egyszerűen  nem  akart  tudomást  venni  és  az  egész  ügyet  legfel-
jebb  néhány  lekicsinylő  és  gúnyos  megjegyzésre  méltatta,  most
annyira  veszedelmesnek  tartotta  az  új  antiszemita  folyóirat  meg-
indulását,  hogy  ellensúlyozására  nyomban  havonta  megjelenő  zsi-
dóvédő  folyóiratot  indíttatott.  A „12 ellenröpirat”  Istóczy ellenes
folyóirat.  Nagyváradon  Laszky  Ármin  zsidó  lapkiadó  kiadásában
és Hegyesi Márton országgyűlési  képviselő  szerkesztésében  jelent
meg. Cikkírói legnagyobbrészt, rabbik és a zsidó értelmiséghez tar-
tozók,  akik  írásaikban  kizárólag  arra  szorítkoztak,  hogy  a  „12  röp-
irat”  állítását  cáfolják  a  tények  elferdítésével,  valótlanságok  és
képtelenségek  halmozásává].  Hogy  maga  a  zsidóság  sem  tartotta
használható  fegyvernek  a  .,12  ellenröpiratot”  Istóczyval  szemben,
azt  misem  bizonyítja  jobban,  mint  az  a  körülmény,  hogy  érdeklő-
dés hiányában ez a zsidóvállalkozás hamarosan megbukott.
Közben  egyre  szélesebb  rétegek  mozdulnak  meg  Istóczy  mel-
lett.  Az  egyetemi  ifjúság  körében  kezdeményezett  mozgalom  várat-
lanul  gyors  sikerrel  járt.  1881. február 10.-én    d.  e,  10  órakor  az
egyetemi  ifjúság  megbízásából  25  tagú  küldöttség  kereste  fel  a
képviselőházban,  hogy  átadja  neki  az  antiszemita  érzelmű  ifjúság
üdvözlő  iratát.  Az  irat,  amelyet  kereken 250  egyetemi  hallgató
írt  alá,  előbb  a  zsidóság  romboló  munkájára  mutat  rá  röviden.
majd Istóczy érdemeit méltatja:
„Mi  fiai  a  magyar  hazának,  hívei  a  polgárerényeknek  és  sze-
rény  közharcosai  a  tudományoknak,  midőn  a  sémiták  fentebb  vá-
zolt és már egyetemünk jogi, orvosi és bölcseleti szakában is meg-
döbbentő  számmal  ellenünk  vállvetve  működő  üzelmeit  elitéljük:
egyúttal Önnek, aki  nyílt sisakkal, tiszta lelkesedéssel és erős meg-
győződéssel  szállt  szembe  e  betolakodó,  deprováló,  hozzánk  simul-
ni  nem  tudó  fajjal  –  elismerő  köszönetünket  és  bizalmunkat  fe-
jezzük ki.
A  jók  és  meg  nem  tántorodottak  segélyére  van  szükségünk,
ha  nem  akarjuk  szép  hazánkat,  életünket  és  vagyonunkat  a  sémi-
ták martalékául dobni.”
Istóczy  hosszabb  beszédben  köszönte  meg  az  üdvözlést.  Emlé-
keztetett  arra,  hogy  az  antiszemitizmus  most  már  világszerte  ébre-
dezőben  van  Adja  a  magyar  nemzet  Géniusza  –  mondotta–
hogy  e  megifjodási folyamaton  az  állami    létének      második
 
36
évezredébe lépő magyar is keresztül menjen és így sikerüljön
nemzetünknek  az  ősök  vérével  áztatott  drága  hazai  földet
–  amely föld a semitikus hódítások folytán már inog lábaink
alatt –  nemzetünk  részére  megtartva,  örökségképpen  a  késő
utódokra is átszármaztatni.
Az  egyetemi  ifjúság  azonban  nem  akart  megállni  Istóczy
üdvözlésénél,  tovább  akarta  folytatni  a  szervezkedést,  február
17.-ére értekezletet  hívott  tehát  egybe,  amelynek  tárgya:  a  zsidó-
kérdés  tekintettel  az  egyetemi  viszonyokra,  lett  volna.  A  gyűlést
azonban  úgy  a  rendőrség,  mint  a  belügyminiszter  betiltotta.  Ebben
az  ügyben  Istóczy  interpellációt  intézett  a  miniszterelnökhöz,
mint  belügyminiszterhez  és  felvilágosítást  kért  tőle  a  betiltás  igazi
indítékairól.  Interpellációját  megindokoló  beszédében  újabb  és
újabb  oldalról  világította  meg  a  zsidókérdést.  Mindjárt  beveze-
tőben  leszögezte,  hogy  hiába  minden  erőszak,  a  zsidókérdés  a  na-
pirendről  mindaddig  nem  fog  letűnni,  amíg  gyökeresen  meg  nem
oldják.  Majd  a  Talmudnak  a  zsidóság  életében  betöltött  szere-
pére  mutatott  rá.  A  Talmud  nem  pusztán  vallási  könyv,  hanem
egyszersmind  a  zsidóságnak  magánjogi-,  büntetőjogi-  és  polgári
büntetőeljárási  törvénykönyve  és  szociálpolitikai  tankönyve  is,
amelynek  tételei  nemcsak  a  zsidóknak  egymás  közötti  jogi-  és  tár-
sadalmi  viszonyaira  alkalmaztatnak,  hanem  a  Talmud  tételei  a
nemzsidók irányában gyakorlati érvényben állanak.
Ezen  tanok  megtámadják  a  tulajdon  szentségét,  a  személy- és
vagyonbiztonság  alapelvét  –  ezen  tanok  a  nemzsidó  honpolgárok
vagyona,  becsülete  és  élete  ellen  intézett  merényletekre  buzdíta-
nak  –  ezen  tanok  a  nemzsidó  honpolgárok  ellen  féktelen  türel-
metlenséget,  fajgyűlöletet,  sőt  ellenünkben  egyenesen  társadalmi
irtóháborút  hirdetnek  –  s  ezen  tanok  még  a  polgári  jogegyen-
lőség  elvét  is  nyíltan  megtagadják,  a  zsidókat,  mint  privilegizált
felsőbb  lényeket,  bennünket  nemzsidókat  pedig,  mint  jognélküli
állatcsordát tekintenek.
„Ne  mondja  nekünk  senki,  hogy  a  Talmudot  legföljebb  csak  az
ortodox  zsidók  ismerik.  Ha  nem  tanulta  volna  is  azt  sok  zsidó,  annak
tanai  már  vérükben  vannak.  Mert  a  Talmud  a  zsidó  lelkületnek  csak  fény-s
képe  s  ha  a  fényképet  megsemmisítjük  is,  a  lefényképezett  alak  azért  meg-
marad.  Avagy  a  Talmud  tanainak  hallatára  nem  ismernek-e  Önök  minden
izében  a  zsidóra,  legyen  az  ortodox,  vagy  neológ,  vagy  akár  kikeresztel-
kedett  zsidó.  Mert  hát  mint  a  tapasztalás  mutatja  –  a  faji  és  nemzeti  jel-
leget a legtöbb esetben a keresztvíz se mossa le.”
A Talmud a zsidók által ellenünk használt fegyverek arzenálja és
hogy a zsidóság ezeket a fegyvereket minő sikerrel használja, arról
eléggé
37
meggyőzhetnek  a  mindennapi  élet  tapasztalatai.  Most  már  elérkezett  az
idő,  hogy  végre  mi  is  'fontolóra  vegyük,  mikép  szabjunk  határt  a  zsidó-
ság  üzelmeinek.  Mi  sem  természetesebb,  hogy  az  ifjúság,  amely  még  nem
él  benn  az  életküzdelmekben  és  nem  áll  zsidó  befolyás  alatt,  saját  jövő-
jét  is  veszélyeztetve  látva,  elsőnek  veszi  fel  a  harcot  a  zsidóság  ellen.
A  budapesti  egyetemi  ifjúság  már  jó  ideje  aggodalommal  látta,  hogy  noha
a  zsidók  az  ország  összlakosságának  csak  5-6%-át  teszik  ki,  mégis  az
egyetemen  arányszámuk  26%  körül  jár,  sőt  az  orvosi  karon  eléri  a  3t>
%-ot  is.  Minő  kilátásaik  lehetnek  ifjainknak  a  jövőre  nézve,  ha  a  gomba-
módra  elszaporodott  diplomás  zsidók  (Derültség)  támogatva,  amint  az  már
nálunk  szokás,  saját  felenyájaik  által  az  ügyvédi,  hivatalnoki,  tanári,  or-
vosi  stb.  pályákat  elözönlik,  az  állásokat  előlük  elhalásszák  s  ily  módon
a  szüleik  által  kiképeztetésükre  fordított  ezrek  és  ezrek  holt  tőkévé,  sárba
dobott pénzzé válnak.”
Istóczy  azután  azzal  a  kérdéssel  foglalkozott,  vajjon  miért
nem  lehet  nálunk  a  zsidókérdést  nyíltan  megvitatni.  Véleménye
szerint  ezért  nem  csak  a  kormány,  sőt  elsősorban  nem  is  a  kor-
mány  a  hibás.  Az  antiszemitizmus  népmozgalom,  a  kormányok
feladata  pedig  nem  az,  hogy  nép-mozgalmat  kezdeményezzenek;
különösképpen  nem  antiszemita  népmozgalmat  és  nem  nálunk,
ahol  az  államháztartás  állandó  deficitje  következtében  Magyar-
ország  már  régen  a  zsidó  pénzkirályok  meghódított  provinciájává
süllyedt.  Súlyos  szemrehányásokkal  illeti  a  szélsőbaloldali  ellen-
zéket,  a  függetlenségi  pártot  a  zsidókérdésben  tanúsított  elutasító
magatartása  miatt.  A  legnagyobb  felelősség  azonban  a  sajtót  ter-
heli.  Ennek  a  közvéleményre  legnagyobb  a  befolyása.  A  német
nyelvű  sajtónk  teljes  egészében  zsidó  kézben  van  ugyan,  de  nem
lehet  ugyanezt  mondani  a  magyar  nyelvű  sajtóról.  Mégis  4-5
lapot  kivéve,  valamennyi  újság  magyarfaló  és  zsidóbarát  politikát
folytat.  Magánbeszélgetés  közben  a  szerkesztők  csaknem  egytől
egyig zsidóellenesek, de soha egyetlen egy zsidóellenes sort le nem
közölnének.  Ennek  a  megátalkodott  zsidóbarát,  magatartásnak
korántsem  a  szabadság,  egyenlőség,  testvériség,  a  türelmesség  és
felvilágosultság  örökös  hangoztatása  az  igazi  oka.  Nem,  az  újsá-
gok  zsidóbarát  magatartása  mögött  közönséges  üzleti-  és  pénz-
érdek  húzódik  meg.  Valamennyi  fővárosi  lap  megbukna,  ha  csak
az  előfizetőkre  lenne  utalva  és  elesne  a  hirdetésektől.  A  hirdetések
fele,  kétharmada,  háromnegyede  zsidóhirdetés.  Újságjaink  tehát
nem  az  előfizetők,  a  magyar  közönség,  hanem  a  zsidó  hirdetők
közvéleményét képviselik.
A  zsidókérdés  társadalmunk  és  nemzetünk,  lét  és  nemlét  kér-
dése.  Éppen  ezért  helytelen  volt  az  egyetemi  hallgatók  gyűlésé-
nek  betiltása,  mert  a  zsidókérdés  megvitatása  jogosult  társadalmi
 
38
önvédelmi  eszköz,  egy  jogos  politikai  akció.  Nem  helytálló  a  gyű-
lést  betiltó  végzésnek  az  az  indokolása  sem,  hogy  a  zsidókérdés
tárgyalása  fajgyűlölet  szítására  vezetett  volna.  Büntető  kódexünk
csak  vallásfelekezetek,  osztályok  és  nemzetiségek  elleni  gyűlöletre
való izgatásról tud.
Istóczynak  az  a  törekvése,  hogy  már  az  1881-es  választá-
sokon  egy  antiszemita  párt  is  részt  vegyen,  nem  járt  siker-
rel.  Egyelőre  csak  arról  lehetett  szó,  hogy  kormánypárton  és  el-
lenzéken  minél  több  antiszemita  érzelmű  képviselő  kerüljön  be  a
képviselőházba.  Istóczy  maga  választókerületében  negyedszer
lépett  fel.  A  június  24.-én  tartott  választáson  összesen  1816  sza-
vazatot  adtak  le,  ebből  Istóczyra  1419,  ellenjelöltjére,  Tulok  Béni
járási  szolgabíróra  397  szavazat  esett.  A kerület képviselője  tehát
1022 főnyi túlnyomó szótöbbséggel ismét Istóczy lett. A  mandátum
átvételekor  mondott  beszédében  a  rumi  választókerületet  világí-
tóégitesthez  hasonlította,  amely  a  semitizmus  hatalmának  holló-
szárnyaival  elsötétített  hazának  útmutatóul  szolgál:  Legyen  a  rumi
kerület  ezután  is  az  antiszemitizmus  bevehetetlen  sziklavára,
amelynek  bástyájáról  a  plutokrácia  nehéz  lövegei  ártalmatlanul
pattannak  vissza  s  amelyet  a  semitizmus  dinamit  aknái  hiába  erői
ködnek  alapjaiban  megrendíteni.  –  Erről  a  választásról  szóló
egykorú  tudósítások  színesen  számolnak  be  arról  a  lelkes  hangu-
latról,  amely  az  egész  választókerületben  Istóczyval  szemben  meg-
nyilvánult.  A  zsidóság  nagy  pénzösszegeket  dobott  harcba,  hogy
gyűlölt  ellenfelét  kibuktassa  a  képviselőházból.  Volt  itatás,  vesz-
tegetés,  szavazatvásárlás,  de  mindhiába,  Istóczy  biztosan  tartotta
a  kerületben  a  pozícióját,  vele  volt  jóformán  az  egész  kerület  in-
telligenciája,  nagy  buzgalommal  dolgoztak  megválasztása  érdeké
ben  a  nők,  akiknek  soraiból  leglelkesebb  hívei  kerültek  ki.  A  kor-
tesnóták érdekesen megvilágítják a néphangulatot:
Vakaródznak a zsidók,  A zsidópénzt megisszuk,
Hogy kiürül a fiók,  Másra nem is fordítjuk,
De ha fizet is Mózsi  De ha ittunk eleget,
Követ lesz az Istóczy.  Istóczy lesz a követ.
Hepp  Mózsi, ha fizetsz  is,  Mit használna az nekünk,
Nem potya az, mert azt is  Ha zsidóhoz szegődünk,
A mi zsebünkből vetted.  Kiszínák a vérünket
Istóczy lesz a követ.  Hej, Istóczy lesz követ!
*    *  *
1881.  tavaszán  az  egyik  berlini  antiszemita  újság  a Berliner
Ostend  Zeitung munkatársa  lapja  megbízásából  felkereste  Istoczyt
 
39
lakásán.  Erről  a  látogatásról  aztán  hosszabb  cikkben  számol  be.
lstóczy  ekkor  negyven  éves  volt,  neve  Európaszerte  ismert.  A  ber-
lini  újságíró  cikke  róla,  politikai  nézeteiről  és  gondolkozásmód-
járól nem egy érdekes és találó dolgot mond el.
A  cikk  bevezetőben  megemlíti,  hogy Európa  Istóczynak
köszönheti,  hogy  a  zsidókérdés  felszínre  került.  Itt  utal  á
palesztinai  beszédre.  A  fogadtatás  nagyon  szívélyes  volt.  lstóczy
egy  szépnövésű,  nemes  arcvonású  férfiú.  Éppen  antiszemita  folyó
iratának  szerkesztésével  volt  elfoglalva.  A  beszélgetés  a  német-
országi  antiszemita  mozgalom  vezetőire: dr.  Henricire,  Stöckerre
és Försterre terelődik.  Istóczy  helyteleníti  Stöckernek  azt  az  elvét,
hogy  a  zsidó  ha  megkeresztelkedik,  kedves  testvérünk  lesz,  ez
hamis  feltevés.  A  zsidóra  a  keresztség  semmi  befolyással  sincsen
s  ezenfelül  a  legtöbb  prozelita  közülük  csak  önérdekből  tér  át.
Majd  a  magyarországi,  közelebbről  a  budapesti  viszonyokra  tere-
lődik  a  szó.  „A  zsidók  itt  annyira  fölülkerekedtek,  mint  sehol
Európában.  Németországban  az  a  hír  van  elterjedve,  hogy  mi  ma-
gyarok  németheccet  űzünk.  Ez  a  hír  a  zsidóktól  származik  és  ha-
zugság.  Mindaz,  amit  mi  teszünk,  abból  áll,  hogy  mi  a  németül
karattyoló  zsidók  ellen  frontot  csinálunk.  A  németek  jó  barátaink
és  ha  valamit  rosszallani  kellene  náluk,  ez  az  volna,  hogy  nagyon
is  meghúzzák  magukat  a  zsidók  előtt  és  minden  dolgaikat  zsidók-
kal  végeztetik  el:  nálunk  minden  német  újság  zsidó  újság.  Mondja
meg  Ön  odahaza,  hogy  nekünk  a  németekkel  semmi  bajunk,  de  a
zsidók  ellen,  akik  itt  a  pénz  és  a  sajtó  birtokába  helyezték  magu-
kat  és  most  belügyeinket  is  saját  érdekük  szerint  akarják  ala-
kítani,  igenis  küzdünk  és  pedig  eréllyel.  Pest  a  zsidókban,  Európa
meg a zsidó pestisben szenved.”
Az  óra  ütött.  A  képviselő  úr  beszélgetési  ideje  elmúlt.  Föl-
keltem,  Istóczy  Győző  egy  finom,  de  egyszersmind  szívélyes  em-
ber  is.  Sok  udvariassággal,  ami  a  finom  magyarnak  oly  jól  áll,
köszönte  meg  látogatásomat  és  megbízott,  hogy  a  derék  vezéreket
Berlinben  üdvözöljem;  de  utolsó  szavai  is,  amelyeket  a  népnek
ezen  hű  barátja  még  a  lépcsőn  is  utánam  kiáltott  azok  voltak:
Küzdjenek  Önök  Berlinben  továbbra  is  határozottsággal  és  bát-
ran,  s  legyenek  rajta,  hogy  legalább  néhány  antiszemita  a  biro-
dalmi gyűlésbe jöjjön. –
A „12  röpirat”  már  az  első  néhány  szám  megjelenése  után
nagy  népszerűségre  tett  szert.  Az  előfizetők  száma  gyorsan  sza-
porodott.  Fővárosi  és  vidéki  lapok  átvették  cikkeit.  Változatos
tartalmából látszik, hogy a szerkesztő csakugyan arra törekedett.
40
hogy  a  zsidókérdés  minden  részletproblémájáról  képet  kapjanak
az  olvasók.  Ide  iktatunk  néhány  címet  az  első  kötet  tartalmából:
A  Talmud  –  Reformálható-e  a  zsidóság  –  Egy  amerikai  zsidó-
ellenes  kongresszus  –  Zsidó  ügyvédek  –  Államunk  és  a  judaiz-
mus  –  Antiszemitizmus  Galíciában  –  A  fordulat  Németország
ban  –  összeolvadhatunk-e  a  zsidókkal  –  A  zsidóuzsora  a  katona-
ságnál  –  A  humanizmus  és  a  zsidókérdés  –  Mea  culpa  –  Nihi-
lizmus és judaizmus – Egyházi javak zsidó bérlete.
Istóczy  a  maga  szándékait  és  céljait  a  „12  röpirat”  megindí-
tása  előtt  kibocsátott  felhívásban  pontosan  és  világosan  körvona-
lazta. A lényegesebb részeit szószerint idézzük:
Programmunk
„Azon  élénk  eszmemozgalom,  amely  a  civilizált  államokban
s  ezek  élén  Németországban  a  zsidókérdést  illetően  megindult  és
teljes  hullámzásban  van,  nem  hagyhatja  érintetlenül  természete-
sen  hazánkat  sem. A Nyugaton fölmerült minden új eszmény, min-
den új irány, minden új törekvés, minden új békés, vagy erősza-
kos  forradalom  visszhangra  talált  e  földön  is,  e  nemzet  kebelé-
ben is, amely az életrevaló eszmék befogadása iránt minden időben
fogékonyságot tanúsított.
Egy  faji  tekintetben,  társadalmira,  vallására,  moráljára,
gondolkodásmódjára,  világnézetére,  eszményeire,  és  törek-
véseire  nézve  az  európai  keresztény  népektől  teljesen  idegen
néptörzs,  társadalmi,  pénzügyi  és  nemzetgazdászati  uralma
alól  való  emancipációról  van  szó,  a  keresztény  népek  fel-
szabadításáról  a  zsidóság  despotizmusa  alól,  amely  despo-
tízmusát  mérhetetlen  pénzerejének  s  ezertorkú  hírlapjainak
segélyével gyakorolja felettünk.
A  magyar  nemzet  hősiesen  és  állhatatosan  mellét  szegezte
minden  idegen  uralomnak,  minden  despotizmusnak.  Hitünk  és
meggyőződésünk,  hogy  a  zsidó  pénz  –  és  a  zsidó  toll  despotiz-
musának  nem  szegezi  ugyan  mellét,  –  mert  erre  ugyan  nincsen
szüksége,  hanem  ezen  csak  megvetésünket  kihívó  despotizmus
ellen szavát a sajtóban és a parlamentben felemelni, s ezen égetővé
vált  politikai,  társadalmi,  nemzetgazdászati  és  kultúrkérdést  a
többi  európai  keresztény  népekkel  karöltve  a  törvényhozás  útján
megoldani  fogja.  Őseinktől  reánk  maradt  örökségünknek  hazánk
földjének  a  zsidóság  által  békés  fegyverekkel  való  csöndes  elhó-
 
41
dítása  van  folyamatban,  amely  föld  már  inog  lábaink  alatt  s  ha
haladék  nélkül  a  visszahódítás  munkájához  nem  fogunk:  az  vég-
kép  kirántatva  lábaink  alól,  saját  hazánkban  idegenek  leszünk.
A  fentebbiekben  kifejtett  cél  szolgálatában  állani  lesz  folyóiratunk
feladata.  Nem  zsidóhajszáról,  hanem  egy,  a  szellemeket  mindenütt
élénken  foglalkoztató  világkérdésnek  komoly,  beható,  szakszerű
fejtegetéséről  van  szó,  amely  feladatunk  teljesítésétől  semmi  se
fog visszariasztani bennünket.”
Istóczy  népszerűsége  különösen  a  vidéken  állandóan  növek-
szik.  A  „12  röpirat”  előfizetőinek  száma  örvendetes  módon  szapo-
rodik.  Hívei  egy  antiszemita  napi.  vagy  hetilap  megindítására
akarják  rábírni.  Bár  maga  Istóczy  is  ugyancsak  érzi  a  napilap
hiányából  fakadó  hátrányokat,  okulva  a  Jövőnk  kudarcán,  nem
akar  mégegyszer  könnyelműen  belevágni  egy  ilyen  nagy  vállal-
kozásba.  Lapalapító  társaság  létrehozására  irányuló  fáradozásai
nem  járnak  sikerrel.  Ezért  a  „12  röpirat”  olvasóit  a  lap  terjesz-
tésére  buzdítja,  joggal  hivatkozva  arra,  hogy  minél  elterjedtebb
a  „12  röpirat”,  annál  inkább  meglesz  a  lehetőség  heti-,  esetleg
napilap  megindítására. 1881.  őszén  Vas  vármegye,  közelebbről  a
vasvári  kerület  katolikus  papsága  akciót  indít  az 1867.  évi  17.
t.  c.  –  a  zsidó  egyenjogúsítás  eltörlése  érdekében.  Ezt  a  ki
vánságát  a  képviselőházhoz  intézett  kérvényben  indokolja  meg.
A  kérvényt  1882.  február  18.-án  a  kérvényügyi  bizottság  elutasító
javaslatával  szemben  Istóczy  Győző  védte  meg  hosszabb  beszéd
ben  ós  ajánlotta  elfogadásra.  Berzeviczy  szerint  az  emancipáció-
ról  szóló  törvény  alaptörvényeink  egyike,  amelynek  eltörlése,
vagy  megváltoztatása  az  állampolgári  jogegyenlőség  elve  elleni
súlyos  vétséggel  volna  egyértelmű.  Istóczy  felszólalásában  először
utalt  hét  év  előtti  beszédére,  amelyben  először  hozta  szóba  a  zsi-
dókérdést.  Abban  az  időben  „uzsoráról”  beszélni  egyet  jelentett;
a  teljes  nemzetgazdasági  tudatlansággal.  A  pénz  épolyan  portéka,
mint  bármelyik  más  árúcikk,  nem  szabad  semmivel  sem  megnehe-
zíteni  a  szabad  tőkeképződést,  pusztuljanak  a  gyengébbek  az
erősebbek (a zsidó) előtt.
Hét  évvel  ezelőtt  Európában  még  senki  sem  akart  tudni  a
zsidókérdésről,  ma  pedig  Európának  csaknem  minden  részében  a
felszínre tódult ez a probléma.
A  XIX.  század  soha  le  nem  törölhető  szégyenfoltja  ma-
rad  az,  hogy  a  csekély  kivétellel  szellemileg  és  testileg  elkorcso-
 
42
sült  zsidóság  által  uralmat  és  terrorizmust  engedett  magán  gya-
korolni.  Századunk  a  felvilágosultság  századának  hirdeti  magát,
de  azért  uralomra  engedte  jutni  a  zsidó  világnézetet  és  a  zsidó-
kérdés  tekintetében  teljes  sötétségben  botorkál.  Századunk  a  hu-
manizmus  századának  nevezi  magát,  de  azért  sok  helyütt  a  zsidók
által  agyonnyomorgatott  nép  a  humanizmusból  teljesen  ki  van  zár-
va.  Egy  zsidónak  a  tyúkszemére  se  szabad  lépni  anélkül,  hogy  a
félvilág sajtója veszett lármát ne üssön az emberietlenség felett, de
a  zsidók  a  maguk  praktikái  útján  száz  meg  százezer  családot
kiűzhetnek  hajlékukból,  apáikról  rájuk  maradt  örökükből.,  rabszol-
gákká,  vagy  pedig  földönfutókká  tehetik,  ugyan  kinek  jut  eszébe
az  ilyen  haszontalanságokkal  bajlódni.  Századunk  a  türelmesség
századának  hirdeti  magát.  A  zsidóknak  szabad  a  mi  vallási,  er-
kölcsi  elveinket,  társadalmi  szokásainkat,  politikai  intézményein-
ket  nemcsak  kritika,  de  silány  gúnyolódás  tárgyává  is  tenni  és
ebben senki se lát türelmetlenséget, A kérvény, amely  most a kép-
viselőház  előtt  fekszik,  egy  új  irányzatot  sürget  a  zsidókérdésben.
Elsősorban  a  zsidóemancipáció  eltörlését  sürgeti.  Hogy  a  zsidó
emancipáció  mennyire  .felelt  meg  a  hozzáfűzött  várakozásoknak,
azt  látjuk  ma,  amidőn  a  magunk  emancipációjáért  kell  elkesere-
dett küzdelmet vívnunk.
,,Méltán  sajnálhatja  az  ország  a  t.  kérvény  bizottságot  gyenge
szemei  miatt.  Ott  lehetnek  például:  az  uzsora  s  a  maszlagos  nad-
ragulyás  és  vitriolos  pálinkamérés,  a  fuxinos  bor  és  a  homokos
liszt,  mindennemű  és  fajtájú  csalások  és  hamis  bukások,  a  hamis
mérlegek  és  népfosztogatás,  az  iszákosság  terjesztése  és  döglött
marha  húsának  kimérése,  a  fehér  rabszolgakereskedés,  a  népdemo-
ralizáló  és  korrupció,  hivatalnokok  megvesztegetése  és  a  Talmud
alapján  hamis  eskü,  hamis  tanúskodás  és  hamis  tanúk  toborzása,
orgazdaság  és  talmi  aranynak  valódi  arany  helyett  való  árulása,
jól  bebiztosított  épületek  és  termények  felgyújtása  és  biztosítási
ügynöki  üzelmek,  ratenbrief  üzelem  és  tantus  pénzeknek  körmöci
aranyok  helyetti  kiadása,  váltóhamisítás  és  Amerikába  szökések,
a  katonáskodás  alól  való  kibúvások  s  állami  jövedékcsonkítások,
kasza,  kapától  való  irtózás  s  a  kereskedelem  monopolizálása,  lici-
tációkon  való  összejátszások  és  különféle  sápok,  kifizetett  adósle-
veleknek  vissza  nem  adása  és  kifizetett  adósságok  újra  való
követelése  és  behajtása,  kereszténység  gúnyolás  és  kultúrkampfos-
kodás,  a  keresztény  felekezeteknek  és  a  különféle  nemzetiségek-
nek  egymás  ellen  heccelése,  ármányok  és  intrikák,  zsidóbosszú
állás  és  börzejáték,  plutokrácia,  közvéleménygyártás  és  revolver-
 
43
zsurnalisztika,  népbolondító  frázisok  és  népnyomor  gründerség  és
liquidáció,  szindikátusok  és  prospektek,  svindli  és  krach  stb.,  stb.
Ott  lehetnek  mindezek  az  elemek  és  visszaélések,  amelyeknek  át-
ka  alatt  pusztul  a  nép,  de  azért  a  t.  kérvényi  bizottság  intézkedés
szükségét nem látja.”
„Azt  mondják,  hogy  a  jogegyenlőség  korában  élünk  és  a  tör-
vények  a  zsidókra  is  szólnának  elméletben,  de  gyakorlatban  más-
ként  áll  a  dolog.  A  zsidókkal  szemben  nekünk  keresztényeknek
nincs  jogegyenlőségünk. Ezért  a  jogegyenlőség,  a  polgári  sza-
badság,  a  társadalmi  és  állami  jogok  nevében  követeljük  a
zsidó privilégiumok megszüntetését.”
Tisza  Kálmán  miniszterelnök  a  maga  részéről  a  kérvény  elu-
tasítása mellett foglal állást.
Istóczy  beszédét  a  legtöbb  budapesti  lap,  a  Pester  Lloydot
kivéve  csaknem  egész  terjedelmében  közölte  anélkül  azonban,
hogy  megjegyzéseket  fűzött  volna  hozzá.  Az  osztrák  és  német  la-
pok  nagy  elismeréssel  emlékeztek  meg  Istóczy  legújabb  szereplé-
séről.
De  alig  ültek  el  a  vasvári  kérvény  körül  felkavarodott  hullá-
mok,  máris  új  viták  új  izgalmai  hozták  lázba  a  képviselőház
üléstermét  Oroszországban  a  zsidókérdés  megoldására  irányuló
törekvések  új  és  határozott  fordulatot  vettek.  A  zsidókérdés  tanul-
mányozására  kiküldött  bizottság  alapos  előtanulmányok  és  hosz-
szas  vita  után  öt  pontból  álló  javaslatot  terjesztett  a  kormány  elé.
        Ezek a pontok a következők:
1. Az orosz nép mindinkább elharapódzó iszákosság bűnének
elhárítása céljából a zsidóknak még ott is, ahol törvényesen lak-
hatnak   határozottan   megtiltassék a szeszes   italok   gyártása és
árulása.
2. Minden  faluból  és  mezővárosból,  még  a  szeszes  italokkal
kereskedő zsidók is eltávolítandók. Csak azoknak a zsidóknak sza-
bad ott lakniok, akikért a községi hatóságok vállalják a felelőssé-
get, hogy nem lesz bántódásuk.
3. A fennálló törvény, amely szerint egy zsidónak sem szabad
fekvő  jószágot  szerezni,  megújítandó,  megerősítendő  és  végrehaj-
tatandó.
4. Azokban a városokban, ahol a zsidók többségben vannak,
amelyek  hatósága eddig egyharmad  részben zsidókból  és  kéthar-
mad részben keresztényekből állt, (a zsidók ellenben a kétharmad
rész, valamint a hatóság fejének megválasztásában is részt vehet
nek), a zsidók ezentúl ne élhessenek aktiv választói joggal.
44
5.  Azoknak  a zsidóknak,  kik a  Káspi-tenger  mellett  akarnak
letelepedni,  s  ott  földművelést  űzni,  letelepedés  megengedendő,
azonban a kormány minden segélye és támogatása nélkül.
A  tervezet  hírére  az  oroszországi  zsidóság  körében  valóságos
pánik  lett  úrrá.  A  nyugateurópai  zsidó  szervezetek  pedig  a  leg-
nagyobb  gyorsasággal  hozzáfogtak  az  amerikai  zsidó  kivándorlás
megszervezéséhez.  Az  orosz  zsidók  közül  azonban sokan  nem  vol-
tak  hajlandók  bevárni  a  kilátásba  helyezett  intézményes  és  terv-
szerű  kivándorlás  lebonyolítását,  sokan,  akik  tehették,  a  legna-
gyobb  gyorsasággal  igyekeztek  kijutni  Oroszországból.  Kihasz-
nálva  a  határellenőrzés  hiányosságait,  sűrű  rajokban  tódultak  be
Galíciába,  Romániába  és  természetesen  Magyarországba.  A  határ-
menti  vármegyék  lakossága  nagy  aggodalommal  szemlélte  az  új
sáska-járást,  hiszen  a  korábbi  évtizedekben  beözönlött  sok  ezer
zsidó  is  elviselhetetlenné  tette  már  ebben  az  országrészben  az  éle-
tet.  A  kormány  –  akár  a  külföldi  és  a  hazai  nagykapitalizmus
nyomása  alatt,  akár  a  helytelenül  értelmezett  humanizmus  és  libe-
ralizmus  hatása  alatt  –  ölbetett  kezekkel  nézte  a  fejleményeket
és  még  csak  a  határellenőrzés  megszigorítására  sem  volt  kapható.
Végül  is  Szatmár  vármegye  1882.  március  2.-án  tartott
közgyűlésén  úgy  határozott,  hogy  feliratot  intéz  a  képviselőház-
hoz: „Az oroszországi részekből Galicián át Szatmár megyével ha-
táros  vidékekre  beözönlő  zsidók  bevándorlásának  megszorítása
tárgyában”
A  felirat  komoly  szavakkal,  szenvedély  nélkül,  de  határozott
hangon  intézkedéseket  sürget.  Az  Ujfalussy  Sándor  alispán  által
aláirt  felirat  megérdemli,  hogy  csaknem  egész  terjedelmében  ide
iktassuk.
Mélyen Tisztelt Képviselőház!
A  magyar  hazánknak  különösen  északi  megyéiben  lábrakapott  kiván-
dorlások,  ha  fájdalmasan  érintettek  minket  és  azon  hő  vágyat  keltették,
hogy  amennyire  lehet,  az  rendeleti  vagy  törvényhozási  úton  megakadályoz-
tassák,  –  nem  kevésbbé  döbbentett  meg  egy,  az  előbbivel  ellenirányú  s
talán  ránk  nézve  csak  oly  káros  következményű  tünet,  melyet  az  ország
ezen részében elterülő megyéknél alkalmunk van napról-napra tapasztalni.
A  Galiciával  határos  megyékben  ugyanis  mindinkább  látjuk  szapo-
rodni  az  oroszországi  részekből,  az  általánosan  ismert  politikai  események
következtében  kivándorolt  zsidókat,  kik  teljesen  vagyon  nélkül  itt  egy-
másra  megtelepednek  anélkül,  hogy  ezért  ezen  nyerendő  s  mindenesetre
magasztos állampolgári jogért a legkisebb áldozatot hozzák.
E  helyzet úgy, mint előttünk áll, véleményünk  szerint tarthatatlan.
Lehetnek  olyanok,  akik  nemzetgazdasági  szempontból  e  bevándorlást
előnyösnek      tartják,    mert  azáltal      munkás    kezeket    kap      az.  állam.      Pedig
 
45
tévednek!  Tévednek  azért,  mivel  a  nemzeti  eszmék  harcának  e  századá-
ban  reánk  magyarokra  a  munkáskéz  csak  úgy  ér  valamit,  ha  birtokosa
egyúttal magyar is, illetve oly elemből áll, mely magyarrá tehető.
Tévedésben  vannak  azért  is,  mivel  a  fentjelzett  bevándorlók  áltai
munkás  kezeket  csak  ritkán  nyerünk:  hanem  csakis  azt  fogjuk  elérni,  hogy
az  egyes  tőkék,  vagy  ingatlanok  birtokost  fognak  cserélni,  mivel  a  jöve-
vények  ügyessége  és  leleményessége  –  a  nép  tudatlanságával  szemben
munka  nélkül  is  kezükre  játsza  a  javakat.  Pedig  nekünk,  mint  földművelő
államnak  munkás  kezekre  van  szükségünk  s  ha  azt  nem  kapunk,  jól  fel-
fogott  érdekünkből  kifolyólag  legalább  idegen  tőkére  kell  szert  tennünk.
A  bevándorló  vagyontalan  oroszországi  zsidók  nagy  része  pedig  egyiket
se hozza magával.
A  felirat  a  továbbiakban arra  kéri  a  képviselőházat,  hogy  has-
son  oda.  miszerint  a  kormány  szerezzen  érvényt  a  fennálló  hono-
sítási  törvény  rendelkezéseinek.  A  jövőben  csak  azok  vándorol-
hassanak  be,  akik  a  törvénybe  megállapított  kellékeknek  megfelel-
nek, van tőkéjük és megfelelő foglalkozásuk.
A  zsidóság  pánikszerű  menekülése  Oroszországból  napról-nap-
ra  nagyobb  arányokat  öltött.  A  zsidó  segélyező  bizottságok  kikül-
döttei  sorra  járják  az  Oroszországgal  határos  államokat,  hogy  ki-
eszközöljék  a  zsidó  menekültek  befogadását.  Mint  az  egykori
hivatalos  közlemény  mutatja,  budapesti  fogadtatásuk  feltűnően
előzékeny és udvarias volt.
„Báró Montagnet és dr. Ashert a londoni Mausion House bi-
zottság  kiküldötteit  ma  délelőtt  fogadta  Tisza  Kálmán  miniszter-
elnök.  A  kiküldöttek,  kiket  Wahrmann  Móric  országgyűlési  kép-
viselő  mutatott  be  a  miniszterelnöknek,  Tisza  úrnak  átadták  a
galíciai  helytartónak  gróf  Potockinak  magukkal  hozott  ajánló-
levelét  és  utazásuknak  humanitárius  célját  ecsetelve  a  londoni
Lordmajor  és  a  bizottság  köszönetét  fejezték  ki  őexellenciájának
a fennforgó kérdésben tanúsított magatartása miatt. Tisza úr ezt
a  következő  szavakkal  hárította  el  magától:  „Mi  itt  egy  szabad
országban vagyunk.''
Hogy  Szatmár  megye  állásfoglalása  mennyire  az  egész  ország
közhangulatát  fejezte  ki,  mutatja  az  a  tény,  hogy  hasonló  hatá-
rozathozatal  céljából  a  többi  törvényhatóságoknak  megküldött,
feliratot  hamarosan  magáévá  tette  Heves,  Somogy és  Torontál
megye is.
A  közvélemény  feszült  érdeklődéssel  várta  a  Szatmár-megyei
felirat  képviselőházi  tárgyalását,  számos  jelből  arra  lehetett  kö-
vetkeztetni,  hogy  ez  alkalommal  széleskörű  vita  indul  majd  meg
és  a  zsidókérdés  a  maga  egész  terjedelmében,  összes  vonatkozá-
 
46
saival  együtt  napirendre  kerül.  Mindenki  tudta,  hogy  ez  lesz  az
első  alkalom,  amikor  a  különböző  pártokhoz  tartozó  antiszemita
képviselők  nyíltan  is  kifejezést  adnak  zsidóellenes  meggyőződé-
süknek.  Azt  is  kíváncsian  várta  a  közvélemény,  hogy  az  ország-
gyűlés  különböző  pártjai  milyen  álláspontra  helyezkednek  a  zsi-
dókérdés  tekintetében. A szatmári kérvény tárgyalása  a  képviselő-
ház június 7.-i ülésére volt kitűzve. Két héttel előbb azonban olyan
esemény  robbant  ki,  amely  nemcsak  a  képviselőház,  de  az  egész
ország  nyugalmát  feldúlta.  Több  mint  egy  esztendőn  át  izgalom-
ban  tartotta  az  egész  magyar  társadalmat  és  Magyarországra  a
nemzetközi  zsidó  sajtó  befeketítő,  hitvány  rágalomhadjáratát  zú-
dította rá.
A  képviselőház május 23.-i ülésén  a  boszniai  hadjárat  költsé-
geiből  a  Magyarországra  eső  rész  fedezéséről  szóló  törvényjavaslat
volt  napirenden.  A  felszólalók  között  volt Ónody  Géza  függet-
lenségi  képviselő  is,  aki  már  csak  pártállásából  kifolyólag  is  he-
vesen ellenezte a javaslatot.
Beszéde  végén  kitért  az  oroszországi  antiszemitizmusra,  rámu-
tatott  arra,  hogy  a  zsidók  elsősorban  a  szomszéd  országokba  és
oda  menekülnek,  ahol  az  alkotmányos  élet  a  leggyengébb.  Annak
igazolására, hogy milyen veszedelmes az Oroszországból megindult
áramlat,  felhoz  a  közelmúltban  a  falujában  megtörtént  esetet
Szószerint  a  következőket  mondotta:  „Az  eset  annyira  komoly,
hogy  megérdemli  a  közfigyelmet.  F.  év  április  elején  történt
azon  községben,  amelyben  én  lakom  Tisza-Eszláron,  hogy  déli  12
órakor  egy  14  éves  leánygyermek  ment  Tisza-Eszlárról  ezen  köz-
séghez  tartozó  Újfaluba  egy  boltba  néhány  fillérnyi  bevásárlást
tenni:  midőn  visszatért,  onnan  szemtanúk,  élő  emberek  bizonyít-
ják,  hogy  látták  a  leányt  az  izraelita  orthodox  zsinagóga  előtt
elhaladni,  ott  eltűnt,  nyoma  veszett.  (Nyugtalanság  a  szélső  bal-
oldalon  –  Nagy  zaj  a  jobboldalon).  A  nép  lázongani  kezdett,
követelték  az  izraelitáktól  a  leányt,  ők  nem  válaszoltak,  hanem
mindenféle  kibúvó  ajtót  kerestek.  Véletlenül  kezd  a  borzasztó  való
felderülni.  Ma  az  eset  a  nyíregyházi  fenyítő  törvényszék  előtt
van.”
Ónody  rövid  bejelentését  a  képviselőház  nagy  megdöbbenés-
sel  hallgatta  végig.  A  legtöbben  hihetetlennek  tartották  az  eszlári
esetet.  Pár  nap  alatt  beérkezett  részletesebb  jelentések  teljes  mér-
tékben  megerősítették  az  Ónody  által  elmondottakat.  Az  újságok-
ból  csakhamar  az  egész  ország  tudomást  szerzett  az  Eszláron
történtekről.  A  közfigyelem  egyszerre  a  kis  Szabolcs-megyei  köz-
 
47
ség  felé  fordult.  Mindenkit  az  a  kérdés  foglalkoztatott,  mi  is  tör-
tént  hát  Eszláron?  A  fővárosi  zsidó  sajtó  egy  ideig  mély  hallga-
tásba  burkolózott,  majd  pedig,  amikor  ez  a  magatartás  már  nem
mutatkozott  célravezetőnek,  mindent  tagadott,  mindent  elferdített
A  zsidó  újságoknak  és  a  zsidó  politikusoknak  ez  az  eljárása  csak
még  inkább  kiélezte  a  helyzetet,  még  inkább  fokozta  a  zsidóság
iránti  általános  ellenszenvet.  Az  eszlári  gyilkosság  és  a  vele  kap
esolatos  események,  több  mint  egy  esztendőn  át  izgalomban  tar-
tották  a  magyar  közéletet.  Az  antiszemita  politikai  törekvések,  a
tömeghangulat  felkeltése  és  a  tömegpropaganda  szempontjából  az
eszlári  gaztett  nagyszerű  lehetőségeket  rejtegetett  magában.  Jel-
lemző  azonban  az  antiszemita  politikusok,  a  később  megalakult
antiszemita  párt  és  vezetőjének,  Istóczy  Győzőnek  mélységes
felelősség  érzetére,  hogy  soha  sem  tettek  kísérletet  a  saktergyil
kosság  politikai  kiaknázására.  Istóczynak  az  volt/az  álláspontja,
hogy  a  tiszaeszlári  eset  az  antiszemitizmus  szempontjából  csak
egy  epizód.  Az  antiszemita  pártnak  nem  feladata  a  bűncselekmé-
nyek  megtorlása,  ez  bírói ügy. Istóczy  még a  látszatát  is  kerülni
akarta  annak,  hogy  Tiszaeszlár  és  az  antiszemitizmus  között  bár
miféle  összefüggés  lenne.  Az  antiszemitizmus  igazi  oka  az  ő  vé-
leménye  szerint,  és  ezt  igyekezett  is  tőle  telhetőleg  érvényesíteni
is, az volt, hogy a zsidóság  máris elviselhetetlen és még egyre nö-
vekvő  politikai,  társadalmi,  gazdasági  befolyása  miatt  az  őslakos-
'nagyarság  háttérbeszorítottnak  érzi  magát  saját  hazájában.  1882.
május  24-én  a  tiszaeszlári  ügyben  elmondott  interpellációján
kívül  többé  sem  a  parlamentben,  sem  lapjában,  a  „12  röpirat”-ban
nem  foglalkozott  az  eszlári  esettel  és  annak  fejleményeivel.  Inter-
pellációjában  először  egy  levelet  olvasott  fel,  amely  részletesen
beszámol  az  eszlári  eseményekről,  a  zsidóság  magatartásáról,  a
nemzsidó  lakosság  felháborodásáról  és  a  hatóságok  tétlenségéről,
majd  Rohling  ismert  műve  nyomán  ismerteti  Tamás  kapucinus
atyának  1840-ben  Damaszkuszban  történt  meggyilkolását,  végül
a  belügy-  és  igazságügyminisztereket  a  vizsgálat  gyors  és  erélyes
lefolytatására kérte.
A  tiszaeszlári  ügy  izgalmaitól  amúgyis  túlfűtött  hangulatban
került  sor  június  7.-én  Szatmár  vármegyének  az  orosz  zsidók,  be-
vándorlásának  korlátozását  sürgető  feliratának  képviselőházi  tár-
gyalására.  Időközben  foglalkoztak  Szatmár  megye  feliratával
Győr,  Fehér, Veszprém, Komárom, Baranya, Ny Ura, Hont, Nóg-
rád, Borsód, Szabolcs, Hajdú, Abauj-Torna, Máramaros, Pest, Arad
és Udvarhely vármegyék   törvényhatósági   bizottságai   is.   Vala-
 
48
mennyien  magukévá  tették  a  feliratban  foglaltakat,  sőt  egyik-má-
sik vármegye sokkal szigorúbb rendszabályokat követelt.
A  kérvényügyi  bizottság  előadója, Berzeviczy  Albert által
beterjesztett  javaslat  szerint:  a  ház  a  kérelem  tárgyára  nézve  tör-
vényhozási  intézkedés  szükségét  nem  látja,  azonban  a  közrendőri
és  egészségügyi  szempontból  netán  szükségessé  válható  adminisz-
tratív intézkedésekre felhívja a kormány figyelmét.
A  függetlenségi  párt  részéről  elsőnek Hermann  Ottó szólalt
fel.  Hangoztatva  a  humanizmus,  a  tolerancia  és  a  demokrácia  esz-
méje  iránti  mélységes  tiszteletét,  pártja  megbízásából 3  pontból
álló  javaslatot  terjesztett  elő.  Az  első  pont  értelmében,  mivel  az.
orosz   birodalomból   kiüldözött   nagy   tömegek   hazánkba   való
esetleges  beözönlése  a  társadalom  kereteit  úgy  társadalmi,  mint
nemzetgazdasági  és  egészségügyi  tekintetben  minden  esetre  tete-
mesen  megbontaná  és  veszélyeztetné,  ezeknél  fogva  az  Oroszor-
szágból  kiüldözött  tömegeknek  és  azok  töredékeinek  Magyaror-
szágba  való  beözönlése  okvetlenül  megakadályozandó;  a  második
pont  értelmében  a  képviselőház  utasítja  a  kormányt,  hogy  ez  más,
kormányokkal  egyetértésben  hasson  oda,  hogy  a  jövőben  ilyen
tömegkiszorítások  ne  történjenek  meg,  végül  a  harmadik  pont
szerint  a  kormánynak  kötelessége,  amennyiben  törvényhozási  in-
tézkedés  szükségét  látja  fennforogni,  haladéktalanul  a  képviselő-
házhoz  fordulni.  A  javaslatot  megindokoló  beszédében  Hermann
Ottó  elsősorban  a  nemzeti  önfenntartás  elvének  fontosságát  emelte
ki.  Elismeréssel  szólt  a  neológok  beolvadási  törekvéséről,  majd
élesen  kárhoztatta  az  ortodoxok  elkülönülési  szándékait.  „Tudjuk,,
hogy  az  ortodox  zsidó  eleme  éppen  az  által,  hogy  a  fajtisztaságot
fenntartani  nemcsak  iparkodik,  hanem  azt  szigorúan  meg  is  őrzi.
egyszersmind  az  átörökösödési  törvény  alapján  megörökít  bizo-
nyos  faji  tulajdonságokat  és  sajátságokat.  Ezek  a  tulajdonságok
és  sajátságok  –  ne  tagadjuk,  mert  példák  mindenütt  kínálkoz-
nak  ott,  ahol  valósággal  meghamisítatlan  ortodox  elem  még  ma
is  felüti  tanyáját  –  hazánkban  belül  –  valósággal  a  nép    er-
kölcseire  nézve  rontó  hatással  vannak. Ki merem mondani t. ház,
a nép erkölcseire, gazdasági süllyedésére nagy részben az ortodox
zsidók  üzleti  iránya,  eljárása  az  ok.  Aki  ismerte  a  viszonyokat
nem  egy  felső  megyében  az  emancipáció  előtt  és  ismeri  ma,  az
világos  képét  fogja  látni  és  nyomról-nyomra  követhetni  azt,  hogy
mily  romboló  hatást  gyakorol  az  elszigeteltség  és  egyoldalú  irány,
mely e felekezetet egyszersmind az ő üzletében egészen különleges
irányba  szorította,  mely  képtelenné  teszi  arra,  hogy  ő  a  nemzettel
 
49
egy  etikai  alapon  érezze  magát,  egy  cél  felé  törekedjék  a  nem-
zettel  magával.  Végül  figyelmezteti  a  kormányt,  hogy  preventív
intézkedésekre  van  szükség,  nem  szabad  bevárni  a  veszedelmet.
Tisza  Kálmán miniszterelnök  nyomban  válaszolt,  a  bevándorlást
nem  látja  fenyegetőnek,  a  humanizmus  azt  parancsolja  számunkra,
hogy  a  kiüldözötteket  befogadjuk,  különleges  intézkedéseket  nem
lát  szükségesnek.  Debránszky  Péter szerint  a  humanizmusnál
sokkal  előbbrevaló  a  nemzet  érdeke. Ónody Géza történeti  kútfők
alapján  ismerteti  a  16.,  17.,  18.  században  Magyarországon  elő-
fordult rituális gyilkosságokat.
A  vita  második  napján  június  9-én  az  első  szónok  Istóczy
Győző  volt.  Örömmel  állapította  meg,  hogy  a  zsidókérdést  többé
nem  lehet  ignorálni,  vagy  frivol  nevetség  tárgyává  tenni,  mert
egy  nagy  korkérdés  áll  egész  komolyságában  előttünk.  A  zsidó-
ság  még  mindig  azzal  igyekszik  port  hinteni  a  többi  nép  szemébe,
hogy  magát  vallásfelekezetnek  adja  ki,  pedig  a  dolog  lényegét
tekintve  egy  külön  népfaj,  race,  amelynek  specifikus  nemzeti  val-
lása  van.  A  különleges  nemzeti  vallással  bíró  zsidó  népfaj  az
európai  államok  kebelében  politikai  hatalmat  és  pedig  nemzetközi
politikai  hatalmat  képez  és  mint  ilyen,  államot  akar  alkotni  föld-
rajzi  határok  nélkül.  Egyetlen  megoldás  a  zsidók  Palesztinába
telepítése.  A  kérvényi  bizottságnak  kötelessége  lett  volna  az  or-
szág  közhangulatát  visszatükröző  megyei  feliratokat  legalább:i
kormány elé terjeszteni.
Istóczy  után Wahrmann Móric szólalt  fel  és  óvatos  beszédben
lehetőleg  kerülve  az  orosz  zsidóbevándorlás  kérdését,  igyekezett  a
kérvényi  bizottság  javaslata  mellett  hangulatot  csinálni.  Beszéde
végén  az  utolsó  mondatban  egy  Istóczyra  nézve  súlyosan  sértő,
ízléstelen  kifejezést  használt.  Istóczy  segédei,  Ónody  és  Szuhányi
képviselők  útján  nyomban  elégtételt  kért.  Ezt  azonban  Wahrmann
azzal,  hogy  nem  volt  szándékában  sérteni  Istóczyt,  megtagadta.
Erre  Istóczy  segédei  társaságában  felkereste  a  képviselőház  olva-
sótermében  Wahrmannt  és  rövid  szóváltás  után  tettleges  elégtételt
vett  magának.  Pár  nappal  később  a  felek  súlyos  feltételű  pisztoly-
párbajt vívtak Ercsiben. Sebesülés azonban nem történt.
Wahrmann  után  beszélt  még Hentaller  Lajos. Nyíltan  felve-
tette  a  kérdést,  befogadjuk-e  az  oroszországi  zsidóságot,  vagy
nem?  Erre  a  kérdésre  csak  nemmel  felelhetünk.  Éppen  a  huma-
nizmus és liberalizmus elveivel nem lehet összeegyeztetni azt, hogy
 
50
az  Oroszországból  kivándorolt  zsidóságot  beeresszük  hazánkba
akkor,  midőn  saját  honfitársaink  a  nyomor  miatt  tömegesen  ki-
vándorolnak.  A  zsidó  bevándorlás  ellen  beszélt  még Szalay  Imre,
Orbán Balázs és Mocsáry Lajos is.  Tisza  Kálmán  újabb  felszóla-
lásban  védelmezte  álláspontját,  majd  a  zárszó  jogán  még  egyszer
felszólalt  Hermann  Ottó  is.  Végül  a  többség  a  kérvényi  bizottság
javaslatát fogadta el.
Ez  a  képviselőházi  határozat  végeredményben  nyílt  szembe-
helyezkedést  jelentett  a  közvéleménnyel,  hiszen  a  vármegyék
többsége  és  az  egész  fővárosi  sajtó,  egy-két  kimondottan,  a  kor-
mánytól  függő  lap  kivételével,  a  leghatározottabb  formában  sür-
gette  az  orosz  zsidó  bevándorlás  megakadályozását.  Tisza  Kálmán
makacs  hajthatatlansága  ebben  a  kérdésben  teljesen  érthetetlen,
csak  egyetlen  magyarázata  lehet,  amire  Bary  József  a  tiszaeszlári
ügy  vizsgálóbírója  is  rámutatott  terjedelmes  emlékirataiban,  hogy
t.  i.  az  ország  súlyos  állampénzügyi  helyzetében  a  kormánynak
múlhatatlanul  szüksége  volt  a  nemzetközi  zsidó  nagytőke  jóindu-
latú pártfogására.
Istóczy  egyébként  a  Wahrmann  afférból,  továbbá  a  szatmár
megyei  kérvény  törvényhozási  vitájából  levonva  a  tanulságokat,
kilépett a szabadelvű pártból.
A  képviselőház  magatartása,  a  tiszaeszlári  vizsgálat  késedéi-
meskedése,  és  sok  helyütt  a  zsidóság  kihívó  magatartása  tömeg-
tüntetésekhez  vezetett.  Nagyarányú  zsidóellenes  tüntetések  voltak
egyebek  közt  Nagyszombatban,  Pozsony-Szent-Györgyön,  Szé-
ni  czén,  Pápán  stb.  Nyilván  ezeknek  az  eseményeknek  hatása  alatt
Tisza  Kálmán,  mint  belügyminiszter  rendeletet  intézett  a  törvény
hatóságokhoz,  hogy  a  legerélyesebben  gátoljanak  meg  minden
rendzavaró  üzelmet,  mert  nem  engedhető  meg,  hogy  Magyaror-
szágon,  ahol  a  szabadság,  egyenlőség,  testvériség  virágzik,  ezzel
ellenkező  bármily  csekély  jelenségek  is  előforduljanak.  A  másik
rendeletben  felszólítja  a  hatóságokat,  hogy  a  zsidóellenes  nyomtat-
ványok,  röpiratok,  röpcédulák,  felragasztható  cédulák  terjesztésé-
nek  megakadályozása  céljából  a  rendőri  közegek  által  foglaltas-
sanak  le.  Az  utóbbi  rendelet  nyomán  egymást  érték  a  lapelkobzá-
sok,  különösen  a  vidéki  városokban.  S  bár  ez  a  rendelet  ellentél
ben  állott  a  sajtótörvénnyel,  az  ellenzéki  pártok,  vármegyei  tör-
vényhatóságok  a  leghatározottabban  tiltakoztak  is  ellene  Tisza
nem volt hajlandó visszavonni.
51
Tetőpontján a harc
Amíg  a  parlamentben  még  mindég  csak  10-12  képviselő  mert
nyíltan  állástfoglalni  Istóczy  mellett,  azalatt  künn  az  országban
tekintélye  és  népszerűsége  hihetetlen  mértékben  megnövekedett
Tömegtüntetésekben  ünneplik,  nótákat  énekelnek  róla,  arcképe
tíz-  és  tízezer  példányban  forog  közkézen,  százával  kapja  az  üd-
vözlő,  buzdító  leveleket  sürgönyöket  az  ország  minden  részéből,
élelmes  üzletemberek  Istóczy  emléktárgyakkal  árasztják  el  az
országot.  A  zsidósággal  szemben  való  harc,  a  kormányzat  maga-
tartása  és  a  parlament  összetétele,  valamint  a  zsidóság  befolyása
következtében  politikai  téren  nem  sok  kilátással  biztatván,  mind
jobban  átterelődik  társadalmi  térre.  Kizárják  a  zsidókat  a  kaszi-
nókból.,  megszakítják  velük  a  társadalmi  érintkezést,  mozgalmak
indulnak  a  zsidó  üzletek  bojkottálására.  A  városi  iparos-  és  keres-
kedő  osztály,  a  középbirtokosság,  az  értelmiség  jó  része,  az  ifjú-
ság  csaknem  a  maga  egészében  Istóczy  mögött  sorakozik  fel.  A
kormány  tehetetlenül  áll  szemben  a  tömeghangulat  ilyen  mindent
elsöprő  kirobbanásával.  Elnyomó  és  erőszakos  intézkedései  ellen-
kező  hatást  érnek  el.  A  zsidóság  körében  zavar,  idegesség  és  kap-
kodás  mutatkozik.  Miután  a  budapesti  zsidó  lapok  az  egyetlen
Pester  Lloyd  kivételével  nem  tartják  célszerűnek  a  zsidóság  mellé
állani,  a  bécsi,  berlini  és  nyugateurópai  zsidó  liberális  lapok  lép-
nek  sorompóba  az  antiszemita  magyarság  és  Magyarország  ellen,
Megmozdulnak  a  zsidó  nagytőkések,  a  Rotschildok,  a  börzék  urai,
a szabadkőműves páholyok.
Istóczy  neve  nemcsak  a  határokon  belül,  de  kivül  is  foga-
lommá  válik.  Az  érdemeit  méltatják  mindenütt.  Táviratokban,
átiratokban  köszöntik.  Az  egyik  legelső  német  antiszemita  alaku-
lat,  a  Sozialer  Reichsverein  1882.  július  18-án Berlinben  tar-
tott  nagygyűlése  dr.  Heinrici  indítványára  elhatározta,  hogy
külön  emlékiratban  fejezi  ki  háláját  és  elismerését  Istóczy  iránt.
Az emlékirat a következőkép hangzik:
Istóczy Győző képviselő úrnak, Budapest.
Az  európai  szellem  fáradhatatlan,  bátor  előharcosának.  aki
szembeszállt  a  modern  zsidóság  hatalmával,  Európa  első  törvény-
hozójának,  akinek  volt  bátorsága  rámutatni  egy  parlamentben  arra
a  fenyegető  romlásra,  amely  a  zsidóság  részéről  fenyegeti  a  mo-
dern  civilizációt;  a  berlini  Sozialer  Reichsverein  az  1882.  július
 
52
8.-án  tartott  nagygyűlés  megbízásából  a  legteljesebb  nagyrabecsü-
lését és mélységes tiszteletét fejezi ki.
Bárcsak  adná  meg  a  sors  Nagyságodnak,  hogy  úgy  a  saját
népe  jólétéért,  mint  az  európai  civilizációért  törhetetlen,  fiatalos
erővel  tovább  működhessen  és  törekvéseink  eszményi  céljait
elérje.
Sozialer Reichsverein, Berlin.
              Aláírások.
Ilyen  körülmények  között  csak  természetes,  hogy  a  német
antiszemita  szervezetek  által  1882.  szeptember  11.-re  Drezdába
összehívott  első  nemzetközi  antiszemita  kongresszus  előterében  is
Istóczy  személye  állott.  A  kongresszusra  szóló  meghívó  aláírói
között  is  ott  találjuk  Istóczy  és  Ónody  Géza  magyar  országgyű-
lési  képviselők  neveit.  A  kongresszuson  résztvevő  három  magyar
képviselő:  Istóczy,  Ónody  és  Simonyi  Iván  mindvégig  vezető
szerepet  játszottak  a  tanácskozásokon.  A  magyar  vendégeket  a
kongresszus  vezetősége  mindvégig  a  legnagyobb  figyelemben  ré-
szesítette.  Simonyi  Iván  még  a  kongresszus  előestéjén  hosszabb  és
nagy  tetszéssel  fogadott  előadást  tartott  az  általános  politikai
helyzetről  és  az  antiszemita  törekvések  jogosultságáról.  –  A  zsi-
dóság  atomizált  társadalmunkban  harcrakész  egységes  tömböt
képez.  Az  antiszemitizmus  nem  egyéb,  mint  fellázadás,  vagy  re-
akció  és  pedig  egy  egészséges  reakció  a  kapitalizmus  és  annak
kinövései  ellen,  fellázadás  az  individualizmus  és  annak  korrum-
páló  hatásai  ellen,  reakció  az  üres  parlamenti  formalizmus  ellen,
amelynek  főteendői  az  államadóságok  csinálásában  és  új  adók
megszavazásában  állanak.  A  zsidókérdést  csak  úgy  oldhatjuk
meg,  ha  képesek  leszünk  ezeket  az  állapotokat  gyökeresen  meg-
változtatni.
A  kongresszus  első  napján  elnökké Bredow nyugalmazott
századost  és  Simonyi  Iván magyar  országgyűlési  képviselőt  vá-
lasztották  meg.  Stöcker  és  Heinrici  után  Istóczy  szólalt  fel,  indít-
ványozta  egy  manifesztum  kibocsátását  európa  keresztény  népei-
hez  és  az  európai  államok  kormányaihoz.  Nyomban  ismertette  is
az  általa  megfogalmazott  kiáltványt.  A  kongresszus  egyhangú
helyesléssel  fogadta  Istóczy  előterjesztését,  a  végleges  megszöve-
gezés  céljából  kiadta  az  állandó  bizottságnak.  A  szeptember  12.
ülésen  a  kongresszus  elhatározta,  hogy  Istóczy  manifesztumát
nemcsak  az  európai,  hanem  az  északamerikai  kormányoknak is
megküldi,  továbbá  hogy  nemcsak  az  újságokban  teszi  közzé,  ha-
nem  külön  röpiratban  is  kiadja  és  megküldi  az  egyes  államok  par-
 
53
lamentjeinek.  Istóczy  kiáltványa  oly  híven  tükrözi  vissza  politikai
felfogását,  emelkedett  világnézetét,  annyira  tömör,  világos  meg-
fogalmazása  a  modern  antiszemitizmusnak  és  olyan  értékes  ada-
léka  az  egyetemes  antiszemitizmus  történetének,  hogy  helyénvaló-
nak  tartjuk  e  tanulmányunknak  függelékeként  csaknem  egész  ter-
jedelmében  leközölni.  A  kongresszus  másodnapjának  estéjén  a
drezdai  reformegylet  nyilvános  előadó  estjén  Ónody  Géza  tartott
nagysikerű  előadást  a  tiszaeszlári  ügyről.  A  hallgatóság  kívánsá-
gára  felszólalt  Istóczy  is.  Köszönetet  mondott  a  német,  baj  társak
támogatásáért.  1875.-ben,  amikor  még  jóformán  egészen  egyedül
állott  eszméivel,  német  barátai  buzdították  kitartásra  és  további
küzdelemre.  Hogy  célhoz  jussunk,  ahhoz  bátorságra,  kitartásra
és ha szükség van, önfeláldozásra is készeknek kéli lennünk.
Idehaza  az  országban  a  nyugalom  nem  akart  helyreállani.  Hol
itt,  hol  ott  törtek  ki  kisebb,  nagyobbszabású  zsidóellenes  tünteté-
sek.  Bár  az  antiszemita  politikusok:  Istóczy,  Simonyi  és  társaik
mindenütt  rendre,  nyugalomra  intették  a  tömegeket  és  ismételten
hangoztatták,  hogy  a  zsidókérdést  csak  törvényhozási  úton  lehet
intézményesen  megoldani,  a  liberális  kormányzat  zsidómentő  kí-
sérletei  a  végsőkig  fokozták  az  elkeseredést,  Pozsonyban  és  kör-
nyékén  szeptember  27-től  okt.  5-ig  egymást  érték  a  heves  tömeg-
tüntetések.  A  kiküldött  kormánybiztos  különleges  rendszabályo-
kat  léptetett  életbe,  a  komáromi  és  más  helyőrségekből  nagyobb
csapategységeket vontak össze a városban a rend helyreállítására.
Simonyi  Iván  a  képviselőház  október  11.-i  ülésén  külön  in-
terpellációban  is  szóvá  tette  a  Pozsony  megyei  eseményeket,  tör-
vényellenesnek  mondotta  a  kormánynak  azt  az  intézkedését,  amely
kivételes  rendszabályokat  léptetett  életbe  a  megye  területén  és
azt  követelte,  hogy  az  uzsora  törvényen  kívül  további  olyan  tör-
vények  kerüljenek  a  képviselőház  elé,  amelyek  alkalmasak  az
ország kétségbeejtő közgazdasági helyzetének megjavítására.
Istóczyék  azzal  is  tisztában  voltak,  hogy  a  tömegek  megnye-
réséhez  feltétlenül  szükségesek  a  szellemi  fegyverek.  Mindent  el-
követtek  a  „12  röpirat”  széleskörű  elterjesztése  érdekében.  Ez  a
lap  abban  az  időben  valóban  a  legelterjedtebb  folyóiratok  egyike
volt. Ónody Géza vaskos, 17 íves könyvet írt: Tisza-Eszlár a múlt-
ban  és  a  jelenben  címmel.  Simonyi  Iván:  Mentsük  meg  a  magyar
földbirtokot,  és  Der  Judaizmus  und  die  parlamentarische  Comedie
címen  adott  ki  egy-egy  tanulmányt.  Nagyon  alapos  és  a  maga
idejében  nagy  feltűnést  keltett  tanulmány  volt  annak  idején  Bar-
talis  Imre  kiadásában  Budapesten:  Das  Judenthum  in  Oesterreich
 
54
Ungar  című  munka,  dr.  Ulrich  von  Hutten  tollából  (álnév,  hója
Neudtwich Károly egyetemi tanár.).
Az  antiszemitizmus  ügye  iránti  érdeklődés  és  lelkesedés  or-
szágszerte  növekedett.  Előbb  Kaposváron  alakult  meg  nagy  töme-
gek  részvételével  a  védegylet,  majd  Kecskemét  rendezett  nagy-
szabású  tüntetést  az  antiszemita  politikusok:  Istóczy,  Ónody,
Lázár  Lajos  és  Szalay  Imre  mellett.  A  képviselők  tiszteletére  ren-
dezett esti fáklyásmenetben 10.000 ember vett részt.
   A  képviselőház  ezalatt  újabb  négynapos,  szenvedélyes  vitá-
nak  volt  színhelye.  1883.  január  23.-án  kezdte  meg  annak  a
jelentésnek  tárgyalását,  amelyet  a  kérvényügyi  bizottság
előadója  Berzeviczy  Albert  terjesztett  elő.  Még  az  előző  év  július
31.-én  a  tapolcai  választókerület  polgárai  népes  összejövetelt  tar-
tottak  és  ezen  Vadnay  Andor  földbirtokos  indítványára  elha-
tározták,  hogy  kérvényt  adnak  be  a  képviselőházba,  amelyben'
kérik:
1. mivel  a  zsidó  nép  faj  hazánkban  egészen  elkülönült  elemet
képez,  az  1867.  évi  XVII.  t.-c.-et,  amely  a  zsidóságnak  teljes  és
feltétlen állampolgári jogokat biztosít, helyezzék hatályon kívül,
2. zsidó felekezeti külön oktatás szűnjék meg,
3. a  zsidó  faj  Magyarországon  az  ingatlan  vagyon  szerezhe-
tósétől és bírhatásától tiltassék el.
A  kérvényi  bizottság  véleménye  szerint  természetesen  a  kérel-
mek  nem  vehetők  figyelembe.  Elsőnek  Istóczy  szólott  hozzá  a  je-
lentéshez.  Beszédében  sok  új  szempontot,  új  eszmét  vetett  fel.
Mindenekelőtt  kimutatta,  hogy  nincs  igazuk  azoknak,  akik  a  zsi-
dókérdést  úgy  akarják  beállítani,  hogy  az  csupán  társadalmi  kér-
dés,  nincs  politikai  vonatkozása  és  így  a  törvényhozás  nem  hiva-
tott  vele  foglalkozni.  Az  utolsó  10-15  év  alatt  oda  jutottunk,
hogy  az  országot  a  zsidóság  által  letiport  magyar  társadalom  ré-
szére  formálisan  újból  vissza  kell  hódítanunk.  Ma  a  zsidókérdés  a
legfontosabb  politikai  kérdés,  a  hatalom  kérdése,  most  már  arról
van  szó,  hogy  a  magyar,  vagy  a  zsidó  elem  legyen-e  az  uralkodó
az  országban.  Tudatlanságukról  tesznek  bizonyságot  azok,  akik
azt  állítják,  hogy  a  magyarosodás  terén  sokat  haladtak  a  zsidók.
Ha  a  Magyarországon  lakó  valamennyi  zsidó  is  magyarul  beszél-
ne,  akkor  is  legfeljebb  csak  magyarul  beszélő  zsidók  volnának.
Régebben  a  kikeresztelkedett  zsidók  valóban  elszakadtak  a  zsidó-
ságtól,  mert  őket  maga  a  zsidóság  is  kitagadta.  Ma  már  más  az
eset,  a  zsidóság  örül,  ha  a  kikeresztelkedett  zsidók  olyan  körök-
ben  is    előkészítik  nekik  a  terepet,    ahová  zsidó    vallású    zsidók
 
55
éppen  vallásuk  miatt  még  nem  férkőzhetnek  be.  A  kikeresztelke-
dettek  viszont  látva  fajuk  hatalmát,  célszerűnek  látják  a  Zsidóság
pionírjának  szerepét  betölteni.  Sőt  sokan  vannak  olyanok  is,  akik-
nek  2.  vagy  3.  generációban  valamelyik  apai  vagy  anyai  őse  zsidó
volt  s  ma  már  nem  magyar,  hanem  zsidó  családi  tradíciókat  te-
kintik  mérvadóknak  s  eszerint  cselekszenek,  lévén  inkább  zsidó,
mint  magyar  érzelműek.  Hasonló  a  helyzet  a  zsidókkal  rokonság-
ba  kerülő  magyaroknál.  Rendszerint  nem  a  zsidó  lesz  magyarrá,
hanem  a  magyar  lesz  zsidóvá.  A  zsidóság  a  legeslegconstansabb
emberfajta  s  valamint  annak  fizikai  típusát  rendszerint  bármily
gyakori  keresztezés  se  tudja  generációkon  át  se  átváltoztatni,  úgy
a  zsidó  szellem  is  dominálni  szokott  az  utódokon.  Nálunk  most
egy  új  arisztokrácia  fejlődik  ki,  amely  az  állami  és  társadalmi
hatalmat  napról-napra  mind  nagyobb  mérvekben  ragadja  magá-
hoz  s  ez  az  új  arisztokrácia,  ez  az  új  uralkodó  kaszt  áll  a  zsidók-
ból és a zsidókkal rokonságban álló magyarokból.
„De  hát  kinek  a  teendője  ezen  veszélynek  elhárítása?  –  veti
fel  a  kérdést  Istóczy?  A  társadalomé?  Azé  is  és  ha  társadalmunk
tflég  rugékonysággal,  elég  ellentállási  képességgel  bírna  a  zsidó-
sággal  szemben  –  megoldhatná  a  zsidókérdést  maga  a  társada-
lom is.
De  társadalmunk  sajnos  ma  már  elvesztette  ellentállási  képes-
ségét  az  elhatalmasodott  zsidósággal  szemben.  Mint  egy  lidérc
nehezediR  az  társadalmunkra,  lenyűgözve  tartva  annak  szabad
működését,  sőt  még  a  szabad  véleménynyilvánítását  is  elfojtva
terrorizmussal,  úgy  hogy  különben  is”  atomokra  oszolt  társadal-
munk  nem  képes  többé  egyesületi  úton  tömörülve  ellentállási  ak-
ciót kifejteni.
Nem  marad  más  hátra,  mint  hogy  a  nemzeti  érdekek  hivatott
őre,  a  törvényhozás  vegye  kezébe  a  zsidókérdés  megoldását.  A
zsidókérdés mint politikai kérdés tekintessék és oldassék meg.
A  magyar  nemzet  1867-ben  nyerte  vissza  állami  önállóságát
és  szabad  önrendelkezési  jogát.  Ugyancsak  1867-ben  nyerte  el  a
zsidó  nép  is  a  teljes  polgári  és  politikai  egyenjogúságát,  a  magyar
nemzet  a  zsidó  néppel  megosztotta  mindazon  jogokat,  amelyeket
1848.  és  1849-ben  fiai  százezreinek  feláldozásával  karddal  a  kezé-
ben,  a  passzív  ellentállás  hosszú  17  éve  alatt  pedig  életérdekei
kockáztatása árán vívta ki magának.
És  az  elvben  egyenlő  jogok  alapján  megindult  a  verseny  a
két  leghatalmasabb  politikai  elem,  a  magyar  és  a  zsidó  elem
között.
56
E  versenyben  az  1867-től  napjainkig  terjedő  16  éy  alatt  máris
a zsidö népet tekinthetjük győztesnek.
Hogy  miért  lett  győztes  a  számra  sokkal  csekélyebb  zsidó
elem? Annak igen egyszerű a magyarázata. Azért, mert mi  magya-
rok,  széthúzok,  örökös  tusákban  állók,  pártokra  oszlottak  va-
gyunk, a  zsidóság mint egy tömör falanx nyomul előre s mint egy
hatalmas  ék,  mind  mélyebben  hatolt  bele  állami  és  társadalmi
szervezetünk mind tágabbá váló réseibe.
S  így  történt  aztán,  hogy  ma  már  úgy  a  hatóságok  előtt  mint
a  törvényhozás  előtt,  ha  zsidó  érdek  magyar  érdekbe  ütközik^
rendszerint a magyar érdek húzza a rövidebbet...
„Mi  magyarok  tehát  tényleg  meghódított  néppé  lettünk:
nem  ugyan  fegyverrel,  hanem  raffinériával  meghódítva,  a
zsidó  nép  kezében  összefutó  érdekszálaknak  bilincsekké
való  forrasztása  útján,  a  sajtó  és  a  pénzhatalom  által.  És
mindazon tényezők, amelyeknek kezeiben van letéve a nemzet
jóléte  és  jövője,  lerakták  a  fegyvert  a  győzelmes  ellenség
előtt,  lerakta  a  fegyvert  a  sajtó  –  egy-két  lap  kivételével  –,
lerakta a fegyvert a törvényhozás, a kormány.”
A  magyar  nemzet  széttörte  a  török  igát,  lerázta  az  osztrák
abszolutizmus jármát.
„S  most  a  magyar  nemzet  a  zsidó  iga  alá  hajtaná  fejét?  –
amely  valamennyi  eddigi  ellenségünk  igája  közt  a  legmegalázóbb,
a  legszégyenteljesebb  és  egyszersmind  a  legveszedelmesebb  is;
mert  míg  a  török  és  az  osztrák  uralom  csak  államiságunkat  sem-
misítette  meg  egy  időre,  társadalmunkat  azonban  meglehetősen
éppen  hagyta,  addig  a  zsidó  uralom  államunk  fenntartó  tényező-
jét, a magyar társadalmat is végpusztulással fenyegeti.
A  magyar  nemzet  nem  fog  fejet  hajtani  a  zsidó  uralom  előtt
sem,  dacára  annak,  hogy  egyes  holdvilági  politikusok  ezt  a  meg-
hódolást humánus és felvilágosult dolognak, az az alóli szabadulást
pedig reakcionárius dolognak tartják ...
Hogy  miből  áll  a  zsidókérdés  végleges  megoldása,  azt  majd
megérleli az idő?”
„A  végmegoldásra  az  első  lépés  a  status  quo  ante  visszaállí-
tása,  vagyis  az  emancipáció  visszavétele,  amely  emancipáció,
amint azt a tapasztalás mutatja, tökéletes fiaskót vallott.”
Istóczy  végül  beterjesztette  határozati  javaslatát,  amelynek
értelmében  a  képviselőház  az  1867.  XVII.  t.-c.  revízióját  szüksé-
gesnek  tartja,  ily  értelmű  törvényjavaslat  előkészítésére  felhívja
a kormányt.
57
Mocsáry Lajos az  emancipáció  fenntartását  kívánja,  hasonló-
kép  Irányi  Dániel is.  Az utóbbi  azonban  egyben  sürgeti a   szigorú
uzsoratörvényt,  a  váltóképesség  megszorítását,  a  zsidóbevándor-
lás  megtiltását,  a  zsidók  pedig  reformálják  meg  hitüket,  hagyják
el  az  elavult  szokásokat  és  hagyományokat.  Ezután  Verhovay
Gyula  mondott  nagyhatású  beszédet:  A  jogegyenlőség  alapelve
megdönthetetlen  mondotta,  de  a  nemzete  joga,  jövője  és  civi-
lizációja  mindennél  előbbre  való.  Beszél  a  háromféle  sza-
badelvűségről  és  pedig  a  frázisos,  a  doktriner  és  a  zsidó  szabad-
elvűségről.  Majd  beterjeszti  terjedelmes  határozati  javaslatát,
amelyben  a  zsidók  vallási  szervezetének,  reformját  és  ellenőrzését,
a  zsidó  zugiskolák  gyökeres  kiirtását,  a  zsidó  anyakönyvek  veze-
tésének  szabályozását,  a  zsidó  bevándorlás  megakadályozását,  az
élelmiszer  és  az  ital  hamisítás  szigorú  ellenőrzését,  az  iparviszo-
nyok  rendezését,  végül  a  földbirtok  védelmét. Jókai Mór kelt  ezu-
tán  a  zsidóság  védelmére,  akit  Istóczy  ettől  kezdve  gúnyosan  csak
mint Makkabeus  huszárt emlegetett.  Jellemző  Jókai  teljes  tájé-
kozatlanságára  és  elfogultságára  az  a  kijelentése  miszerint:  Én
meg  vagyok  felőle  győződve,  hogy  a  jövő  században  nem  lesz
Magyarországon  zsidókérdés.  A  magyar  nemzet  már  két  szémita
fajt  asszimilált,  az  egyik  a  kunok,  a  másik  az  örmények,  a  har-
madik  faj  lesznek  a  zsidók,  kiket  a  jövő  században  senki  sem  fog
többé  megkülönböztetni  tudni,  melyik  a  magyar,&